A MaSZSZ, az ÉSZT és a Liga a Városligetben, a Munkástanácsok vidéken ünnepel

Május 1.
 
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Liga Szakszervezetek Budapesten a Városligetben külön-külön rendezvényeken ünnepli május elsejét, a munka ünnepét, míg a Munkástanácsok vidéken rendez majálisokat.

    A mintegy negyedmillió tagot tömörítő MaSZSZ a Városligetben tart felvonulást, majd nagygyűlést, amelyen Pataky Péter, a MaSZSZ elnöke és Patrick Itschert, az Európai Szakszervezeti Szövetség elnöke mond beszédet. 

    A nagygyűlés után egy asztalhoz ül öt párt európai parlamenti képviselőjelöltje, hogy vitafórumon ismertessék, ütköztessék a munka világával kapcsolatos célkitűzésüket és a munkavállalók helyzetét javító programjukat, amelyet megválasztásuk esetén a nemzetközi platformon is képviselni fognak. A nyilvános vitára a meghívást a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség, az MSZP, a DK, az LMP és az Együtt-PM is elfogadta, jelezvén, hogy él a nyilvános vita és programismertető lehetőségével - közölte az MaSZSZ.

    A szövetség rendezvényein az ÉSZT is rész vesz, amely a felvonuláshoz is csatlakozik. 

    A Liga Szakszervezetek Budapesten a Május 1. emlékkőnél tart sajtótájékoztatót, amely előtt a Fiatalok Ligája rövid performanszot ad elő, majd Gaskó István, a szakszervezeti szövetség elnöke tart beszédet.

    A Liga ezenkívül a BVSC Szőnyi úti sporttelepén rendez családi- és sportnapot. 

    A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) május elsején nem tart budapesti központi ünnepséget, mert évek óta - a világ keresztény szakszervezeteihez hasonlóan - a keresztény munkásmozgalom létrejöttét ünnepli májusban. Vidéken azonban - jellemzően megyeszékhelyeken, így például Győrben, Miskolcon, Szegeden - a MOSZ is szervez majálisokat - mondta el az MTI-nek Palkovics Imre, a szövetség elnöke.