Országos emlékmű a hősi halott tűzoltóknak

Felére csökkent a tűzesetek száma az országban

A hősi halott tűzoltóknak emelt első országos emlékműről, valamint az elmúlt években a tűzoltóknak biztosított juttatásokról is beszélt a 180 percben Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője.

   Emlékművet avattak hétfőn Budapesten a tűzoltóság, a polgári védelem és a katasztrófavédelem hősi halottainak tűzoltónap alkalmából. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság székházánál, a XIV. kerületi Mogyoródi úton elhelyezett alkotás hiánypótló. Nagyon sok helyen vannak a tűzoltók védőszentjét, Flóriánt ábrázoló szobrok, minden tűzoltóságon van emlékszoba és a katasztrófavédelemnek vannak múzeumai is, de ilyen emlékmű még nem volt – mondta Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató.

   Az avatásra a hősi halottak még élő hozzátartozóit is meghívták, illetve megjelentetnek a szolgálat közben elhunytakról szóló kiadványt is. A tűzoltó múzeumnak ugyanis sok hónapos munkával sikerült felkutatnia 124 hősi halottat. Az első az 1886-ban egy önkéntes debreceni diáktűzoltó volt, aki oltás közben vesztette életét, a 124. pedig az a Kövecs Gergő, aki 2013 novemberében a Rám-szakadéknál vesztette életét, miközben egy bajbajutott ember segítségére sietett társaival. Bakondi György hozzátette: a 124 név szerint azonosított kolléga mellett az ismeretlen hősi halotté is lesz az emlékmű. Előfordulhat, hogy régi dokumentumok elkallódása miatt nem mindenkit találtak meg a kutatás során, aki a lakosságot védelmezve hősiesen helyt állt, és ennek során a legdrágábbat, az életét vesztette el.

   A tűzoltók munkája kapcsán Bakondi György kiemelte, hogy 2013-ban, az előző évhez viszonyítva felére csökkent a tűzesetek száma az országban, ami nagyon nagy eredmény. Ez elsősorban a hatósági munka célirányosságának és az önkéntes tűzmegelőzési tevékenységének tudható be – fogalmazott.

   A juttatásokról a főigazgató azt mondta, az önkéntes tűzoltók, illetve polgári védelmi szervezetek tagjai ingyen látják el a feladatukat, a hivatásos tűzoltók az elmúlt négy évben pedig ugyanolyan anyagi elismerésben részesültek, mint bármely más rendvédelmi szerv dolgozói, illetve a honvédségi tiszthelyettesek. A hivatásos tűzoltók élet- és munkakörülményeinek fejlesztésére is sok milliárd forint jutott, számos tűzoltólaktanya újult meg, harmincöt katasztrófavédelmi őrsöt adtak át és a technikai eszközparkot is jelentősen fejlesztették.
 
   A technikai fejlesztésekről elmondta, jelenleg 43 típusú tűzoltóautó, szakszóval fecskendő, van rendszerben Magyarországon, átlagéletkoruk közelíti a tizenöt évet, mindenképpen jelentős lépést kellett tehát tenni a korszerűsítésért. Ez részben felújítást, de legalább akkora mértékben új eszközök beszerzését jelenti. Pár héttel ezelőtt, hetven év után először, magyar tűzoltóautó prototípusát mutatták be, amelynek felépítése, működése, kezelhetősége teljes mértékben a tűzoltók igényeihez igazodik. Ezen kívül új védőruhát, légzőkészüléket is rendszerbe állítottak, valamint megháromszorozták az önkéntes tűzoltók pénzügyi támogatását, akiknek így több jut védőeszközre, kiképzési, üzemeltetési költségre – mondta a főigazgató.