Startlaphoz Csatlakozz!

A BTDSZ eltűnt szabadságokat és az ehhez kapcsolódó össegeket kérte számon az SZKT-n

Tovább vitázik a szakszervezet és a közlekedési kft.

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 07. szerda, 18:32
 
Nem csitul a vita a Szegedi Közlekedési Kft. és a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete között. Az már biztos, hogy Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve vizsgálatot folytatott a cégnél, és április 30-i hatállyal szabálytalanságokat is megállapított – írja a szegedcafe.hu.

   A történet lényege, hogy a BTDSZ eltűnt szabadságokat és az erre beállított pénzeket kérte számon az SZKT-n. A szakszervezet jogi lépéseket is tett. Tóth István Tibor igazgató szerint azonban a ki nem vett, fel nem használt, a dolgozók által tartalékolt szabadságokat át kellett hozni erre az évre, a kollégák munkabérjegyzékén feltüntették az előző évről áthozott szabadság mértékét. A cégvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy nemhogy megtakarítás keletkezett volna, hanem a Szegedi Közlekedési Kft. tavalyi személyi jellegű juttatásai jóval meghaladták a tervezettet.
 
   „Volt egy 400 ezer forintos bírság, amit a felelősökön behajtottam. Tavalyi évben a 180 fős járművezetői állományból több mint húszan hagyták el a céget. A piacon viszont nincs ennyi járművezető, kiképzésük legalább fél év” – magyarázta a szükséges túlmunkák okát Tóth István Tibor, aki hangsúlyozta: a törvény nem engedi, hogy elvesszenek a szabadságok, de kifizetni sem lehet, így ebben az évben ki kell adni, amit meg is tettek.
 
   A BTDSZ közleményben tudatja, hogy visszautasítják az SZKT-igazgató azon korábbi sugallatát, miszerint a szakszervezet bejelentése miatt indított vizsgálatot a társaságnál a Munkaügyi Felügyelet. Mint írják: “ezen kijelentést, állítást a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezet visszautasítja, mivel annak tartalma, nem a valós tényeket tartalmazza és azt sugallja, hogy érdekképviseletünk bejelentést tett.”
 
   A BTDSZ mellékelt egy levelet is, amiben a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve azt írja, hogy nyilvántartásuk szerint a szakszervezet valóban nem tett bejelentést náluk.
 
   A BTDSZ közleményében kiemeli: nem jött létre megállapodás az SZKT és közöttük, a szabadságokat pedig nem lehet ledolgozni sem.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Tovább vitázik a szakszervezet és a közlekedési kft..
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector