Startlaphoz Csatlakozz!

Magyarországon elvileg csak hat hétig lehet ingyen alkalmazni a gyakornokokat

Vége a fiatalok semmi pénzért halálra dolgoztatásának?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 10. szombat, 16:30

Egyre több amerikai fiatal dönt úgy, hogy nem hajlandó ingyen gyakornoki munkát vállalni. A cégek is félnek, hogy ha fizetés nélkül foglalkoztatnak fiatalokat, a gyakornokok kiperelik tőlük a bérüket – erre ugyanis már van példa. A kialakult helyzetben egyes vállalatok inkább úgy döntenek, hogy bezárják gyakornoki programjukat. Magyarországon mindeközben hat hétig lehet fizetés nélkül gyakornokot alkalmazni – de sok esetben ez leginkább csak elviekben van így - írja a HVG.
 
   Tavaly tavasszal egy amerikai szövetségi bíró igencsak felkavarta az állóvizet: úgy döntött, hogy a Fox Searchlight Pictures megsértette a törvényt azzal, hogy nem fizetett gyakornokainak azért a munkáért, amit rendes munkavállalói helyett végeztek el a fizetetlen fiatalok.
 
   A hírnek ingyen dolgozó gyakornokok tömegei kezdhettek örülni, az Egyesült Államokban, ahogy a világ legkülönbözőbb országaiban is a fizetetlen gyakornoki munkák jelentik a munkaerőpiaci szerepvállalás első fokozatát. A felsőoktatásból vagy más szakképzésből kikerülő fiataloktól a munkaadók ugyanis elvárják, hogy már diplomázásuk, bizonyítványuk megszerzésekor rendelkezzenek szakmai tapasztalattal. A rendkívül éles munkaerőpiaci versenyben pedig a gyakornokok jelentős része bármilyen munkát elvállal, csak hogy legyen valamilyen szakmai tapasztalata, amit az önéletrajzában fel tud tüntetni, a munkaadók pedig ezt ki is használják. A vállalatok, intézmények – a nagyobb tech cégeket kivéve – sokszor olyan ingyenmunkaerőként tekintenek a gyakornokokba, akikből mindent ki lehet préselni. Mindez ugyanakkor a bíróság döntése miatt megváltozhat, ám ez nem feltétlenül jelent jót a szakmai tapasztalatért talpaló fiataloknak.
 
Komplett gyakornoki programokat zárnak be
 
  Az amerikai munkaadók egy kutatás szerint nem kitűnő bizonyítványt, vagy elit egyetemi végzettséget szeretnének látni a potenciális munkavállalóik önéletrajzában, hanem szakmai, gyakorlati tapasztalatot. Az amerikai Columbia Egyetemen a legtöbben gyakornoki munkával tervezik eltölteni a nyarat, és igen nagy az esélye annak, hogy az fizetetlen munka lesz. A statisztikák azt mutatják, hogy minden második gyakornoki munkás végzős egyetemi hallgató ingyen dolgozott munkahelyén.
 
   Az ingyen gyakornoki munka ám egyáltalán nem fair: sok fiatal ugyanis egyáltalán nem engedheti meg magának, hogy hónapokig ingyen dolgozzon, még abban a reményben sem, hogy a program lejárta után valamilyen formában felveszik az adott céghez. Ahogy egy fiatal fogalmazott, akár ki is írhatnák, szegények, ide ne pályázzatok!. Az USA-ban egyre több fiatal gondolja már úgy, hogy az ingyenmunka nem járható út, többen is beperelték korábbi munkaadójukat, akik ugyanakkor igyekeznek megegyezésre jutni, vagyis pénzt adni a korábbi gyakornokoknak.Ám a gyakornokok fizetése olyan következményekkel is jár, hogy a cégek egy része úhy biztosítja be magát, hogy kevés ilyen pozíciót hirdet meg, vagy teljes egészében eltörlik. Ez pedig azzal jár, hogy egyre nagyobb lesz a tülekedés az üres helyekért. A kialakulóban lévő helyzet a felsőoktatási intézmények számára sem üdvös: az egyetemekre, főiskolákra folyamatos nyomás nehezedik, hogy olyan embereket képezzenek, akik el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon. Emiatt az amerikai érdekérvényesítő szervezetek sem egységesek a kérdésben.
 
  Egy másik kutatás szerint ugyanakkor nem feltétlenül csak a cégek számlájára írható az, hogy kevesebb gyakornoki pozíciót nyitnak az USA-ban. A gyakornoki programokra történő jelentkezések sikerrátája hatéves mélyponton van, emellett azokon a helyeken, ahol fizetnek, három éve változatlan a bérezés. Elképzelhető, hogy a fiatalok a szakmai programok helyett például inkább kocsmában pultoznak a nyáron, mivel úgy több pénzt tudnak összeszedni.
 
Aki tényleg halálba hajszolta magát
 
   A gyakornokok leterheltségére – ami különösen a bankszektorra jellemző – tavaly egy tragikus eset világított rá. A Bank of America 21 éves német gyakornokát holtan találták meg 2013 augusztusában átmeneti londoni szálláshelyén a zuhanyzóban. A fiú epilepsziás rohamot kapott, de a külföldi sajtó úgy tudja a fiatal fiú kollégáitól, hogy halála előtt három egymást követő napon át napi 21 órát dolgozott. Később kiderült, hogy a banknál nem tudták, hogy a fiatal epilepsziás volt, s a fáradtság előidézhette a rohamot. A tragédia megmutatta, hogy milyen terhek alatt dolgoznak a gyakornokok London pénzügyi szektorában. Azóta egyes bankok változtattak addigi gyakorlatukon: például nincs szombaton munka, vagy éjfél után sem maradnak bent. Korábban ugyanis ezekre is volt példa: ha nem is volt kötelező az éjjeli, szombati munkavégzés, a gyakornokok egymást figyelték, hogy ki mennyit dolgozik, és mindenképp szorgalmasabbnak akartak tűnni a többieknél.
 
Magyarországon elvileg csak hat hétig lehet ingyen dolgoztatni
 
   Hazánkban gyakornoknak az tekinthető, akinek a szakmai tapasztalatra szükség van a diploma megszerzéséhez, hivatalosan a lediplomázott fiatalok már pályakezdő munkavállalónak minősülnének. A törvény szerint pedig a gyakornoki idő első hat hetét nem kell kifizetni azoknak, akik hallgatói munkaszerződés keretében mennek szakmai gyakorlatra, nekik az ezen felül eltöltött időre pedig legalább a heti minimálbér 15 százalékát ki kellene fizetni. Ez nem sok pénz, de a semminél mindenképpen több, ráadásul védelmet is ad egy ilyen szerződés. A diplomával rendelkezőknek ugyanakkor legalább a minimálbért kellene kifizetni.
 
   A tapasztalatok azt mutatják, hogy nálunk sem sokkal jobb a helyzet, mint a tengerentúlon. A hvg.hu tavaly már írt olyan fiatalokról, akik akár több évet is gyakornokként, legtöbbször ingyen, néha pedig minimális fizetésért dolgoztak. A magyar fiatalok is arra hivatkoztak, hogy a nagy verseny és a sok fiatal munkanélküli miatt vállalták el az ingyenmunkát. Erre a területre az is jellemző, hogy sokszor egyik napról a másikra elküldhetik a cégektől őket, mivel folyamatosan határzott idejű szerződéseket kötnek velük (már akivel kötnek szerződést), és ha lejár a szerződés időtartama, akkor hiába a korábbi hitegetés, hogy felveszik az adott illetőt teljes állásra – ez jellemző szokott lenni –, mégis inkább elküldik a fiatal munkavállalót.
 
   Magyarországon a pereskedés még nem igazán jellemző, a sajtóban egyelőre nem jelent meg ezzel kapcsolatos hír, ám minden bizonnyal sikerrel lehetne bíróságra mennie olyan gyakornoknak, akit jogsértés ért. Ennek kapcsán ugyanakkor felvetődhet a kérdés: mennyire jelentene stigmát egy ilyen per – az minden bizonnyal jelentős sajtóvisszhangot kapna –, és az később milyen hatással lenne a perre menő fiatal további munkaerőpiaci esélyeire. Nem biztos ugyanis, hogy sok cég, intézmény szívesen alkalmazna egy ebből a szemszögből rendkívül öntudatos és ismert fiatal munkavállalót.
 
Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Vége a fiatalok semmi pénzért halálra dolgoztatásának?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector