Kevesebbet kereshetnek a polgármesterek

Akár háromszoros különbség is lehet a megyei jogú városok és a kistelepülések vezetőinek fizetése között

Nem feltétlenül lesz tolongás a kistelepülések polgármesteri címéért az őszi önkormányzati választásokon, az önkormányzati törvény módosítása értelmében ugyanis akár háromszoros különbség is lehet a megyei jogú városok és a kistelepülések vezetőinek fizetése között - írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

    A lap felidézte: a Belügyminisztérium korábban azzal magyarázta a bértábla változását, hogy a helyhatóságoktól több feladat az államhoz került, így a polgármestereknek is kevesebb dolguk lesz. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint azonban az érvelés nem állja meg a helyét, hiszen az iskolákat átvette ugyan az állam, de az önkormányzatok új feladatokat is kaptak: a rendvédelmet, a közfoglalkoztatást, kéményseprést. 

    A főállású polgármesterek díjazása jelenleg a lakosság számától függően bruttó 270 ezer és 638 ezer forint között van, a 38 650 forint illetményalap legalacsonyabb szorzószáma 7 - az ezernél kevesebb lakosú települések esetében -, a legmagasabb pedig 16,5. 

    Az ősszel hatályba lépő módosítás értelmében az 500-nál kevesebb lakosú települések első embere a helyettes államtitkár illetményének 20 százalékát keresi majd, ami bruttó 149 575 forint. A lakosságszámtól függően az arány legfeljebb 80 százalék lehet, azaz egy 30 ezer lakos feletti város a polgármesterének fizetése 598 ezer forint. 

    Schmidt Jenő szerint ha a polgármesterek és a jegyzők fizetését csökkentik, a polgármesteri hivatalokban mindenkinek kevesebb lesz a fizetése, így az ügyintézők bére a minimálbérnél áll majd meg - írta a lap.