Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége (KEKSZ) Sajtóközlemény

Törvénytelen intézkedések, beígért tárgyalások elmaradása, a munkavállalók lehetetlen helyzete, az utazóközönség cserben hagyása.

    A Fővárost nem érdekli a BKV Zrt munkavállalóinak sorsa és nem érdekli, hogy milyen körülmények között kénytelenek a dolgozók a szolgáltatási feladataikat teljesíteni. Miközben a cég törvényellenes megtakarítási intézkedéseket vezetett be a napi karbantartási feladatok tovább nehezítették a munkavállalók helyzetét.

    A szabályok figyelmen kívül hagyása a rovarok és rágcsálók elszaporodásához vezet, ami fertőzés veszélyeket vonhat maga után. A takarítási intézkedések bevezetése közegészségügyi veszélyekkel jár, mely a munkavállalók egészségét károsan veszélyeztetheti, valamint egyes munkahelyek azonnali bezárását vonhatja maga után (ÁNTSZ) Másfél hónappal a Kollektív Szerződés felmondása után a Főváros vezetése ígérete ellenére semmilyen érdemi tárgyalásokat nem kezdeményezett a munkavállalók képviselőivel.

    A Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége írásban kérte Főpolgármester urat a tárgyalások mielőbbi megkezdésére, de a szövetség konkrét időpontra megjelölt javaslatát Tarlós István Úr nem fogadta el és válaszra sem méltatta az érdekképviseletet. A KEKSZ már decemberben jelezte, hogy kész felülvizsgálni a Kollektív Szerződést, de együttműködés hiányában nagyon nehéz a munkavállalók lojalitását és a változásokhoz való alkalmazkodását elvárni.

    A Főváros és a BKV Zrt vezetése visszaél a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetével és magukra hagyja őket az utóbbi évtizedek legsúlyosabb helyzetében. A BKV Zrt finanszírozatlansága nem lehet magyarázat arra, hogy a szolgáltatás megvalósulását ennyire ne tekintsék prioritásnak. A KEKSZ tagsága tájékoztatja a BKV Zrt utazóközönségét, hogy a cég munkavállalói mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szolgáltatás biztosítva legyen számukra. Sajnálatosan sem a BKV Zrt vezetése sem a Tulajdonos nem segíti a munkánkat.

    A közlekedés biztonságot szem előtt tartva, viszont csak olyan járműveket viszünk ki, amelyek lehetővé teszik, hogy az utazóközönséget eljuttassuk úti céljukhoz. A járművek forgalomba állása nem jelenti azt, hogy azok teljes körűen, egész nap rendelkezésre tudnak állni, hiszen folyamatosan küzdünk az újabb és újabb hibák felszínre kerülésével.

    Tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy nem kívánjuk tovább nehezíteni az amúgy is tragikus helyzetet és az utasok érdekeit szem előtt tartva igyekszünk a jelen körülmények között tisztességesen elvégezni munkánkat, annak érdekében, hogy a forgalom zavarmentes működését biztosítsuk. Az esetleges műszaki meghibásodásokért és a bekövetkező forgalmi zavarokért szíves elnézésüket kérjük. (OS)

Nemes Gábor
KEKSZ alelnök

Kiadó: Cinkota Autóbusz Szakszervezet