2014. július 18

Gál Róbert: aki most gyereket vállal, az gyermekességi adót fizet

   „A nyugdíjrendszer igazságtalanságának problémájára rá kell irányítani a figyelmet, tudatosítani azt a közgazdasági tényt, hogy aki most gyereket vállal, az gyermekességi adót fizet. Vagyis egy öregedő társadalomban túladóztatjuk a gyermekvállalást” – mondta a Magyar Hírlapnak Gál Róbert, a KSH Népességtudományi Kutatóintéze­tének tudományos főmunkatársa, aki részt vett a Népesedési Kerekasztal legutóbbi javaslatának kidolgozásában. A kutató közölte, statisztikai előrelépés eredményeként már jobban vizsgálhatók a gyermeknevelés adatai, s látszik, hogy az állam összesen mintegy harminc százalékkal járul hozzá a gyerekneveléshez, hetven százalékot a szülők saját erőből „invesztálnak” bele.

Bővebben




A minimálbér 130 ezer forintba kerül, de csak 66500 forintot kap a munkavállaló

A közszférában enyhén csökkent, a vállalkozások esetében viszont emelkedett az alkalmazás költsége az utóbbi években. Az előbbiben ugyanakkor jelentős szerepe volt annak, hogy 2012-ben másfélszer annyi olcsó közfoglalkoztatott dolgozott, mint egy évvel korábban – olvasható a Világgazdaságban.

Bővebben




Andor László EU-forrásokat mozgósítana a Nokia komáromi gyára miatt

Andor László uniós biztos mihamarabb találkozni szeretne a Microsoft képviselőivel, hogy tájékozódjon a tervezett elbocsátásokról, valamint felmérhesse, hogyan lehetne mozgósítani EU-forrásokat az érintett munkavállalók támogatására - derül ki a biztos nyilatkozatából, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviselete juttatott el az MTI-hez.

Bővebben




Határozottabb fellépést sürget az EP az ifjúsági munkanélküliség ellen

Határozottabb intézkedéseket, a többi között az ipari tanulók státusának megerősítését és tisztességes béreket vár a fiatalokat sújtó munkanélküliség ellen az Európai Parlament - fogalmaz az uniós parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásában.

Bővebben




2014. július 17

Bezár a Nokia komáromi gyára

November végéig lehúzzák a rolót a magyarországi Nokia-gyárban. A termelést Ázsiába viszik át, több mint kétezer ember munkahelye szűnik meg. A leépítések nem csak közvetlenül az üzemet érintik, de a beszállító alvállalkozókat is – írja a Népszabadság.

Bővebben




Munkába megy a gyerek

 A diákok nyári munkavállalása a szülőknek is sok gondot jelenthet. Hogyan lehet a tapasztalatlan, a munkaerőpiacon jóval kiszolgáltatottabb gyermekeket jól fizető, korrekt munkához segíteni? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ehhez nyújt segítséget a diákmunka adózási információinak ismertetésével.

Bővebben




Mennyit keresnek a friss diplomások?

   Azt már tudjuk, mennyit szeretnének keresni, de valójában mennyit kapnak átlagosan a frissdiplomások? Cikksorozatunk mai részében azt nézzük meg, milyen a különböző egyetemeken és főiskolákon diplomát szerzett pályakezdők átlagfizetése – írja az eduline.hu.

Bővebben




EKSZ: Duplán ellenőrzik, duplán büntetnék a BKV-sofőröket

A BKK tűnjön el a BKV-ból! A szakszervezeti követelés annak kapcsán erősödött fel, hogy a Budapesti Közlekedési Központ éppen a dolgozók dupla ellenőrzését, és kétszeres büntetését készül bevezetni, például gyorshajtásért. A BKK csupán a közösségi szolgáltatás megrendelője, mégis minden dilettáns elképzelését, még a jogilag erősen aggályos intézkedéseket is „lenyomja” a BKV vezetése torkán, mert többségi részvétellel vannak benne a cég igazgatóságában  – állítja az Egységes Közlekedési Szakszervezet.

Bővebben




Az idősek közel fele nem kap nyugdíjat

A világ lakosságának több mint 70 százaléka nem kap megfelelő szociális ellátást. Az idősek fele nem kap nyugdíjat, és az állástalanoknak csupán a 12 százaléka kap munkanélküli segélyt – írja a profession.hu.

Bővebben




Betelt a pohár a Egységes Közlekedési Szakszervezetnél

A Budapesti Közlekedési Központ a dolgozók dupla ellenőrzését, és kétszeres büntetését készül bevezetni, például gyorshajtásért. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint a BKK csupán a közösségi szolgáltatás megrendelője, mégis minden elképzelését, még a jogilag erősen aggályos intézkedéseket is „lenyomja” a BKV vezetése torkán, mert többségi részvétellel vannak benne a cég igazgatóságában – tudta meg a HVG.

Bővebben