Startlaphoz Csatlakozz!

A köztisztviselőnek kerül majd a legtöbbe a tárcák költözése

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 18. szerda, 12:30
{subtitle } Nem számíthatnak lakásra, lakhatási támogatásra a minisztériumi dolgozók {/subtitle}
 Semmi sem jár a kormány döntése alapján vidékre költöző minisztériumaikat követő közhivatalnokoknak. A kiszámítható életpálya ígéretével kecsegtető, 2011-ben elfogadott közszolgálati tisztviselői törvény szerint legalábbis a minisztériumi dolgozók lakásra, lakhatási támogatásra nem számíthatnak – írja a Népszabadság.
 
   A legtöbb, amit a közszolgák remélhetnek, hogy ha naponta vonatoznak, esetleg buszoznak Debrecenbe, Kecskemétre vagy Székesfehérvárra, az állam a többórás utazás költségeibe beszáll.
 
   És Kósa Lajos nyilatkozata után már annak is örülhetnek, ha munkájukra a 2016 tavaszán záruló áttelepülés után egyáltalán igényt tartanak majd. „Tábla-tábla, másfél óra, Debrecen–Budapest” autóval, „vonattal két óra. Nem megoldhatatlan” – Debrecen fideszes polgármestere nemrég a TV2 reggeli műsorában fejtette ki egyszerű nézeteit a kormány decentralizációs terveiről.
 
   Mondataiból nemcsak az derült ki, hogy miközben a vasúti menetrend nem teljesen tiszta számára, és a Budapestre vezető 230 kilométeren is gyorsabban hajt a megengedettnél, de egyértelművé vált: a kormány nem ragaszkodik a minisztériumok jelenlegi munkatársainak megtartásához.
 
   A földművelésügyi tárcát következetesen mezőgazdasági minisztériumként emlegető Kósa Lajos legalábbis úgy vélte, azoknak a helyére, „akik máshol keresik a boldogulást, és nem költöznek el Debrecenbe”, találnak majd megfelelő munkatársakat. És ebben alighanem igaza is van. A minisztériumok szétköltöztetése ugyanis, ha másra nem, arra biztosan jó, hogy alaposan megrostálhassák a munkatársak csapatát.
 
   Miközben Debrecenben és Székesfehérváron lázasan keresik a földművelésügyi, illetve a honvédelmi tárca elhelyezésére alkalmas épületeket, a minisztériumi dolgozók alighanem kénytelenek lesznek a maguk kontójára döntést hozni.
 
   A földművelésügyi tárca Érden lakó munkatársának például azt kell mérlegre tennie, hogy Kossuth téri munkahelye után, Debrecen még belefér-e az utazásra szánt napi időkeretbe. Ha pedig a fővárosba beutazás már megszokott egy óráját nem számítva a cívisváros eléréséhez vonattal szükséges nagyjából három (oda-vissza tehát összesen hat) óra esetleg nem lenne elriasztó, ott van még, hogy a reggel nyolcórás munkakezdéshez nincs egyelőre megfelelő járat. Ahhoz, hogy a hivatalnok munkakezdésre odaérjen, már hajnali három után vonatra kellene szállnia.
 
   És aztán este persze jöhetne vissza újabb pár órán át. Így talán Kósa Lajos számára sem lenne meglepő, ha a kényszerhelyzetbe hozott munkatárs vagy leköltözik Debrecenbe, vagy új állást keres. Utóbbi esélyeit nem érdemes latolgatni, arra viszont van válasz, hogy a leköltözés mivel jár. Végtére is csak a család fővárosi egzisztenciáját kell feladni, házat, lakást eladni, Debrecenben saját számlára újat venni. És persze meggyőzni feleséget, férjet, hogy hagyja ott munkahelyét, mert a minisztérium új, vidéki központjában jobb lesz, mint a zsúfolt Pesten.
 
   A gyerekek pedig majd megszokják az új óvodát, iskolát. Amit biztosan megkönnyít majd, hogy a város polgármestere mindenkit szeretettel lát, és segít, ha kell. Könnyebb helyzetben vannak a Honvédelmi Minisztérium (HM) költözés előtt álló munkatársai. A katonai ügyekért felelős tárca számára kiszemelt Székesfehérvár nemcsak közelebb van a fővároshoz, de Cser-Palkovics András polgármester is előrébb jár gondolatban.
 
   A fideszes hon- és városatya már 2011 júniusában, a Budaörsi úton átgondolatlanul felfestett, hatalmas dugókat okozó buszsáv elleni tiltakozása jegyében levélben jelezte Tarlós István főpolgármesternek: „Ha Budapest nem akar vagy nem tud fővárosként működni, készen állok rá, hogy parlamenti képviselőként alkotmánymódosítási javaslatot nyújtsak be”.
 
   Amiből bárki kiolvashatta akár azt is, hogy Székesfehérvár hajlandó lenne befogadni a kormány különféle intézményeit. Talán csak Cser-Palkovics András tudja, hogy a minisztériumok áttelepítése már akkor benne volt-e a fejében.
 
   Mindenesetre úgy látszik, meglehetősen konkrét ötletei vannak a HM befogadására. Annyira, hogy nem titok: a minisztérium működhetne az üresen álló Fekete Sas Szállóban, valamint a közeli tiszti klubban. De a polgármester itt nem áll meg, szerinte a leköltöző családok számára is meg kell teremteni a lakáskörülményeket. Mi több, kell lennie bölcsődének, óvodának, iskolának is. A kérdés már csak annyi, a fővárosi központból egyszerű paranccsal új „állomáshelyre” vezényelt HM-alkalmazottak számára ki és miből épít majd „tisztviselőnegyedet”.

Forrás: Népszabadság
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A köztisztviselőnek kerül majd a legtöbbe a tárcák költözése.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector