Startlaphoz Csatlakozz!

8,50 euró

Jövőre Németországban is bevezetik a minimálbért

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 04. péntek, 18:19

A német parlament alsóháza, a Bundestag csütörtökön nagy többséggel megszavazta a 8,50 eurós törvényes minimális órabér bevezetését.

    A minimálbért 2016-tól kétévente felülvizsgálják, és néhány ágazatban 2017-ig átmeneti szabályok lesznek érvényben. A kormány adatai szerint a lépés 3,7 millió munkavállalót érint, akik eddig ennél kevesebbet kerestek.

    A minimálbér nem vonatkozik a 18 év alattiakra és hat hónapig azokra, akik tartós munkanélküliség után lépnek ismét munkába. Azokon a területeken, amelyeken ágazati bérmegállapodások vannak érvényben, a bér 2016-ig elmaradhat a törvényes minimálbértől.

    A minimálbér bevezetése a szociáldemokraták egyik legfontosabb politikai célja volt. Angela Merkel kancellár a CDU nevében a választási kampány során határozottan ellenezte a szociáldemokrata javaslatot, később azonban kénytelen volt visszakozni, különben nem jöhetett volna létre a nagykoalíció.

    A gazdasági érdekképviseletek végig ellenezték a minimálbér bevezetését, azzal érvelve, hogy munkahelyek fognak megszűnni. Az müncheni ifo gazdaságkutató szerint 900 ezer munkahely kerül veszélybe.

    Németországban eddig csak úgynevezett ágazati bérminimumok voltak érvényben, amelyekről a munkáltatók és a szakszervezetek állapodtak meg.

    A német parlament felsőháza, a Bundesrat jövő héten szavaz a kérdésben.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Jövőre Németországban is bevezetik a minimálbért.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector