Startlaphoz Csatlakozz!

Az orvosok itthon tartása további pénzügyi forrásokat igényel

Zombor Gábor szerint a szakemberek hiánya az egyik legnagyobb gond az egészségügyben

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 05. szombat, 11:43

 Az egészségügy egyik legnagyobb problémájának a szakemberhiányt tartja Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár.

    A szakpolitikus a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Semmelweis-napi ünnepségén pénteken úgy fogalmazott: a szakemberek elvándorlását igyekszik megállítani a kormányzat, ezt a tendenciát meg kell fordítani. Azt mondta, ehhez sok minden kell, és az elkövetkező években ez határozza meg az ágazatot, annak jövőjét.

    Zombor Gábor szerint egyértelmű, hogy az ágazat helyzete, a munkakörülmények az elkövetkező években fejlődnek. Az egészségügyben jelenleg több mint 300 milliárd forintnyi beruházás kivitelezése tart, főleg uniós forrásból. Főleg a vidéki kórházak újulnak meg, a munkakörülmények javulnak, jelentősen korszerűsödik a kórházak „eszközparkja” - tette hozzá.

    Az államtitkár hangoztatta: az orvosok itthon tartása, a munkakörülmények további javítása további pénzügyi forrásokat igényel, „amíg ebben nem tudjuk azt a reális, hiteles és mindenki által hihető dokumentumot letenni az asztalra, addig erre igen kicsi az esély”.

    Szólt arról is: mindezek mellett a legfontosabb a gyógyítás, a betegekkel való foglalkozás egyre magasabb szintre emelése, és az is, hogy az egészségügyben dolgozók is jobban érezzék magukat, „és egyre többen maradjanak a szakmában”.

    A Semmelweis-nap, július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, akinek nevét orvostörténeti múzeum, emléktábla és orvosi egyetem viseli.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Zombor Gábor szerint a szakemberek hiánya az egyik legnagyobb gond az egészségügyben.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector