Startlaphoz Csatlakozz!

Leginkább egy nagyvállalatnál szeretnének dolgozni

Minimum 200 ezer nettót akarnak a középiskolások

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 16. szerda, 09:45

Szinte minden diák szeretne továbbtanulni közülük, mert céljuk a magas fizetés és a vezetői pozíció, leginkább egy nagyvállalatnál – írja az fn.hir24.hu.

  A 16-17 éves középiskolai tanulók kiemelkedően magas aránya szeretne továbbtanulni (92 százaléka), s körükben a legnépszerűbb a gazdasági és pénzügyi képzés, de vonzó még az orvosi, műszaki, és informatikai szakirány is. A legkevésbé népszerű az agrár, a társadalomtudományi, a rendészeti, illetve a pedagógusi pálya – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. által 2008 óta működtetett Családi Kasszasikerek Program idei reprezentatív kutatásából.
 
Meglepő
 
  A kutatók egyébként nem számítottak arra, hogy a legtöbb középiskolás a pénzügyi pályát preferálná. Korábbi felmérésükben ugyanis a diákok pénzügyi ismeretei meglehetősen alacsony szintet mutattak. A megkérdezettek legalább kétharmada nem volt tisztában például olyan alapfogalmakkal, mint a törlesztőrészlet, a thm, a kötvény vagy az infláció. 

  Ezért úgy vélik, a felkészültség és érdeklődési kör helyett inkább az előnyben részesített szakokon megtanulható szakmák anyagi és társadalmi megbecsültségével függhetnek össze a fiatalok tervei – kommentált a cég senior vállalati kapcsolatok vezetője, Tóth Andrea.
 
Cél a jó fizetés
 
   Az anyagi megbecsültség hangsúlyos szerepét támasztják alá a munkahely kiválasztásánál a tanulók által megjelölt főbb szempontok is. A középiskolások legfontosabb elvárása ugyanis már az első állásuknál is a magas fizetés. A megkérdezettek kétharmada sorolta ezt a leginkább fontos szempontok közé. Ezen kívül kiemelten lényeges még számukra, hogy a kiválasztott cég biztos háttérrel rendelkezzen (39 százalék), jó legyen a társaság, és hogy a munka során használni lehessen a korábban megszerzett ismereteket és legyen előrejutási lehetőség. 

   A kiemelten fontos, magas kezdő fizetés a válaszadók fele szerint több mint nettó 200 ezer forintot jelent, nagyjából negyedüknél pedig legalább 300 ezer forintot. Sőt, a másod- és harmadéves középiskolások és gimnazisták negyede 150 ezer forint fizetés alatt inkább nem is menne el dolgozni. Harmaduk pedig legalább 100-150 ezer forint közötti bért vár kezdésnek.
 
A jó pozícióra is vágynak
 
  A fiatalok kétharmada valamilyen vezető pozícióban szeretne dolgozni, de viszonylag sokan (41 százalék) vannak azok is, akik szívesen indítanának saját vállalkozást. Körükben szignifikánsan magasabb a magas pénzügyi tudatossággal rendelkezők, és a fiúk aránya. 

 A legtöbben a versenyszférát részesítik előnyben, de a vállalatméret csökkenésével fokozatosan csökken a munkavállalási szándék. Általánosságban a külföldi tulajdonú cégek vonzóbbak, mint a magyar tulajdonúak. Legkevésbé a köz- és a nonprofit szféra mozgatja meg a középiskolások fantáziáját.
 
Vállalkozás – miért igen és miért nem?
 
  S ha már a vállalkozásról volt szó, úgy tűnik, ennél a lehetőségnél is a materiális szempontok játsszák a döntő szerepet: az alkalmazottakhoz képest kereshető magasabb jövedelmet és a rugalmas munkaidőt tartják a legnagyobb előnyének. Pozitívumnak gondolják továbbá, hogy a vállalkozók könnyebben megvalósíthatják életcéljukat, mint az alkalmazottak. A kutatók szerint érdekes, hogy jelentős azok aránya (30 százalék) is, akik magas összegű EU-s támogatások és adókedvezmények igénybevételét remélik ettől a munkavállalási formától.

   A vállalkozási lét legfőbb ellenérve pedig a beindításhoz szükséges pénz hiánya, a válaszadók kétharmada jelölte meg ezt a három legfontosabb ok egyikeként. Egyharmad volt azok aránya, akik szerint gazdasági kapcsolatok, egynegyed pedig azoké, akik szerint politikai kapcsolatok nélkül nem tud boldogulni egy vállalkozás. Kiderült, hogy a vállalkozói léttel járó kevés szabadidő is gátolja a fiatalokat abban, hogy így akarjanak dolgozni. Ezeknél lényegesen kisebb akadálynak látják a hazai és nemzetközi gazdasági helyzetet, az adóterhek nagyságát és a magyar jogszabályok változását.
 
Iskola és család
 
   A fiatalok szerint az iskola inkább általánosságban adott olyan hasznos tudást, amely az egyes munkakörök betöltéséhez szükséges. Csupán 17 százalékuk mondta, hogy segítséget kapott arra, hogyan kell állást keresni. Még kevesebben (10 százalék) vélik úgy, hogy az iskolában megtanulhatják, hogyan kell működtetni egy vállalkozást. Az iskolák a legsikeresebbek az önéletrajzírás megtanításában voltak, ezt a megkérdezett diákok 46 százaléka vélte hasznosnak.


  Pénzügyi kérdésekben úgy tűnik a szülők szerepe kiemelten fontos: a megkérdezettek a legmagasabb arányban (78 százalék) a családtagjaiktól kérnek információt. Ezt követi a legkönnyebben elérhető és leggazdagabb forrás, az internet: 70 százaléka innen (is) tájékozódik. A sajtóból viszont mindössze a középiskolások 47 százaléka informálódik, és az iskolai órán elhangzottakat is csak minden ötödik válaszadó említette. 

Forrás: fn.hir24.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Minimum 200 ezer nettót akarnak a középiskolások.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector