Startlaphoz Csatlakozz!

A vállalkozók mintegy 40 százalék a létszám növelésével számol

Már szakemberhiányról beszélnek az építőiparban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 21. hétfő, 07:07

 Az építőipari teljesítmény növekedése az árbevétel-arányos jövedelmezőségen még nem látszik. A fizetési késedelmek és a tisztességtelen piaci magatartás miatt a cégek kénytelen külső forrásokat bevonni - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ)felméréséből, amelyet 400 magyar tulajdonú építőipari kkv bevonásával készített. A válaszadók közel fele német és osztrák exportból szerzi árbevételét.

   Az év első felére visszatekintve a válaszadók 80 százaléka a szerződésállomány növekedéséről számolt be, ezzel párhuzamosan közel kétharmaduknál az árbevétel is nőtt, de ennek az árbevételarányos jövedelmezőség javulásában még nincs jele. A cégek több mint felénél még mindig 3 százalék alatti, és az árbevétel arányos jövedelmezőség várakozásaik szerint a második félévben sem fog jelentősen változni.
 
   A vállalkozások megrendeléseinek mintegy fele közbeszerzésből, egyharmada hazai magánmegrendelésből, a többi pedig export- és egyéb tevékenységből tevődik össze. Ezeken az arányokon a második félévben sem kívánnak változtatni.
 
   A cégek véleménye szerint a hatékony üzletmenetet leginkább a megrendelések hiánya fékezi. Ugyanakkor e kevés megrendelés esetén is a megrendelő késedelmes fizetése vagy esetleges fizetőképtelensége, illetve a piacon jelen lévő, gyakran tapasztalható tisztességtelen piaci magatartás teszi problémássá a működést. Ebből adódóan a vállalkozások sokszor külső forrásokat kénytelenek bevonni.
 
A cégek negyede nem venne fel hitelt
 
  Az elmúlt évben a cégek közel fele nyert el pályázaton vissza nem térítendő támogatást, de többségük a bankok által nyújtott folyószámlahitelt vették igénybe. A válaszadók bíznak abban, hogy a közeljövőben kevesebb külső forrásra szorulnak majd, hiszen a második félévre egynegyedük jelezte, hogy egyáltalán nem kívánják igénybe venni a hitel, lízing, faktoring vagy más külső tőkefinanszírozás nyújtotta lehetőséget.
 
   A megrendelések kismértékű növekedése és a késedelmes fizetés jelenlétének együttes hatására a cégek kintlévőségük enyhe emelkedéséről számoltak be, de ennek behajthatóságát a korábbi időszakhoz képest kedvezőbbnek, közel 90 százalékát behajthatónak ítélik meg. Ezzel párhuzamosan töretlenül bíznak a lánctartozás csökkenésében.
 
Mit talált a NAV?
 
   A vállalkozások több mint kétharmadánál volt NAV vagy munkaügyi ellenőrzés, melyek általában megállapítás nélkül zárultak. Az ellenőrzésekkel összefüggésben elmondták, hogy a cégek adminisztrációs terheinek csökkenése eddig nem következett be, de a feketemunka területén enyhe javulást éreznek.
 
   Az építőipar elmúlt szűk évei által elkendőzött szakmunkáshiány kezd a felszínre törni. A vállalkozások immár fele számolt be szakemberhiányról, melyet részben saját munkavállalóik továbbképzéséből próbálnak pótolni. A cégek működésével, fejlesztésével összefüggésben közel 50 százalékuk kíván munkavállalóik, illetve menedzsmentjük számára képzést biztosítani a jövőben.
 
   A foglalkoztatásban a szerződésállomány növekedésével együtt a vállalkozók mintegy 40 százalék a létszám növelését irányozza elő. Az első félévben az egyébként alacsony bázisú béreket a válaszadók kétharmada átlagosan 5 százalékkal emelte, melyet ez évben már nem változtatnak.
 
Állami lakásépítési, -felújítási programot sürgetnek
 
  Az elmúlt fél évre visszatekintve a megkérdezett vállalkozások az út- és közműépítéseknél tapasztalható növekedési trend alapján bizakodóak. Az ágazat mielőbbi talpra állását segíthetné az európai uniós pénzek minél előbbi kiaknázása (kiemelve a középületek tekintetében az energiahatékonyságot szolgáló programokat), valamint a lakosság lakásfelújítási és lakásépítési finanszírozhatóságának bekapcsolása az MNB gazdaságélénkítő hitelprogramjába. A lakásépítési ágazat élénkítésénél a városrész-rehabilitációs programok és az épületrekonstrukciós programok kiszélesítésére lenne szükség, így az energiatakarékosságot szem előtt tartva hosszú távon, állami támogatással lehetne megteremteni egy új lakásépítési, -felújítási program alapfeltételeit.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Már szakemberhiányról beszélnek az építőiparban.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector