Startlaphoz Csatlakozz!

A kölcsönzöttek átlagos bruttó jövedelme 145 ezer forint

Egyre népszerűbb a munkaerő-kölcsönzés

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 11. hétfő, 21:18

Tavaly csaknem 121 ezer munkavállaló dolgozott munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül, 18,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a munkaerő-kölcsönző Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. hétfőn az MTI-vel.

    A közlemény idézi Fehér Tamást, a vállalat ügyvezetőjét, aki elmondta: a tavaly kölcsönzött alkalmazottak 24,4 százalékát a foglalkoztatók időközben saját állományba vették. Minden negyedik bérelt munkavállaló 25 év alatti, ám a kölcsönzöttek közel 13 százaléka az 50 év feletti korosztályból került ki. A kölcsönzöttek átlagos bruttó jövedelme 145 ezer forint volt, ami 43 százalékkal haladja meg a minimálbért.

    A Nemzeti Munkaügyi Hivatal statisztikái szerint a munkaerő-kölcsönzés továbbra is a fizikai munkakörökben jellemző foglalkoztatási forma: a kölcsönzöttek 84,6 százaléka főként betanított és szakmunkát végez, elsősorban a feldolgozóiparban - tájékoztat a cég.

    A Trenkwalder ügyfélköre az idei első félévben átlagosan 15 százalékkal több munkaerőt kölcsönzött, a cég várakozása szerint legalább ekkora növekedés várható a második félévben is, így a kölcsönzött munkavállalók száma megközelítheti a 140 ezret.

    Magyarországon mintegy ezer munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céget tartanak nyilván, ám a piac erősen koncentrált: a teljes piac tavalyi nettó árbevételének (159 milliárd forint) több mint 25 százalékán a legnagyobb három szereplő (Trenkwalder, Prohumán, Addeco) osztozott.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Egyre népszerűbb a munkaerő-kölcsönzés.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector