A fejlett országokban egyre kevesebb az igény az élőmunkára
Adler: kétséges, hogy megvalósítható a teljes foglalkoztatottság
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 16. csütörtök, 11:50
Közzétéve: 2014. október 16. csütörtök, 11:50
Valószínűleg nem mondták Orbán Viktornak, hogy most is van bizonyos területeken munkaerőhiány - mondta Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Adler Judit.
A GKI kutatásvezetője hozzátette, nagyon kételkedik abban, hogy megvalósítható a teljes foglalkoztatottság, hiszen a fejlett országokban egyre kevesebb az igény az élőmunkára.
Teljes foglalkoztatottságról, sőt leendő munkaerőhiányról beszélt a miniszterelnök a parlamentben. Azt mondta, míg 2010-ben 3,6 millióan dolgoztak, és 1,8 millióan fizettek adót, addig ma 4 millióan dolgoznak, 4 millióan fizetnek adót, a gazdasági növekedés 3 százalék felett van, a munkanélküliség pedig 8 százalék alatt. Külön megjegyezte, hogy - csak a roma közösség saját kimutatása szerint - 57 ezer olyan roma család van, amely most először vállalt munkát.
Adler Judit elmondta, most 60 százalékon vagyunk túl a foglalkoztatásban, a közmunka nélkül 60 alatt lennénk, de az elmúlt évben nem csak emiatt nőttek a számok, tette hozzá.
Forrás: atv.hu