Startlaphoz Csatlakozz!

Egymilliárd euró nyereségre számít a cég

A sztrájkok ellenére is javította harmadik negyedéves teljesítményét a Lufthansa

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 31. péntek, 09:40

A pilóták sztrájkjai ellenére is javította harmadik negyedéves és első kilenc havi teljesítményét is a német Lufthansa-csoport - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.

    A harmadik negyedévet 8,2 milliárdos működési kiadások mellett 8,9 milliárd eurós működési bevétel (+1,9 százalék) és 561 milliós adózott nyereséggel zárta a cég, ez 24 százalékkal jobb eredmény a 2013 harmadik negyedévinél. A cégcsoport számításai szerint a sztrájkoknak 170 milliós negatív hatása volt az üzleti eredményre.

    A január-szeptemberi időszakban a Lufthansa-csoport 482 millió euró nettó eredményt ért el, 95 százalékkal nagyobbat, mint az előző év azonos időszakában, a 23,9 milliárd euró bevétel lényegében nem változott, a költségek viszont 1,9 százalékkal 23,2 milliárdra csökkentek.

    A cégcsoport vállalatai 2,2 százalékkal kevesebb járatot közlekedtettek szeptemberig, utasszámuk ennek ellenére 1,7 százalékkal 81,1 millióra nőtt, a járatok átlagosan 80,6 százalékos töltöttséggel üzemeltek.

    A Lufthansa továbbra is arra számít, hogy év végén üzemi eredménye egymilliárd euró nyereséget mutat majd.

    A cégcsoport légitársaságai közül a Lufthansa eredménye 56 millió euróval 260 millióra csökkent január és szeptember között 2013 ugyanezen időszakához viszonyítva. Ennek oka a jelentés szerint a csökkenő hozam és a pilóták többszöri sztrájkja volt. A Swiss 217 milliós nyereséget jelentett, 35 millió euróval jobbat, mint egy évvel korábban, az Austrian Airlines viszont 7 milliós veszteséggel működött szeptemberig, eredménye 26 millióval rosszabb a 2013 január-szeptemberinél.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A sztrájkok ellenére is javította harmadik negyedéves teljesítményét a Lufthansa.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector