Startlaphoz Csatlakozz!

Áttekintették a sztrájkbizottsági megállapodást

Balog Zoltán pedagógus szakszervezetekkel tárgyalt

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 23. péntek, 15:20

A két évvel ezelőtt kötött sztrájkbizottsági megállapodást tekintette át többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Czunyiné Bertalan Judit, köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön, a fővárosban  a Pedagógusok Szakszervezetének, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezetének és az Oktatási Vezetők Szakszervezetének képviselőivel folytatott tárgyalásán.

    A szaktárca pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a megbeszélésen a résztvevők áttekintették a két évvel korábban megkötött megállapodást, amelynek célja az volt, hogy a köznevelés rendszerének állami fenntartásba vétele jól szolgálja a nevelő és oktató munka folyamatos és zavartalan működését.   
 
  A tárcavezető a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a kormányzat továbbra is számít a megbeszélésen résztvevő érdekvédelmi szervezetek munkájára. A közlemény szerint a tárgyaláson a szervezetek kezdeményezték, hogy a felek további pontokkal bővítsék a korábbi megállapodást. A tárcavezető ígéretet tett arra, hogy az államtitkárság áttekinti a javaslatokat, amelyekről szűk egy hónapon belül újabb plenáris megbeszélésen is tárgyalni fog a szervezetekkel.  
 
   A szakszervezetek javaslatára Balog Zoltán egyeztetést és monitoring bizottság felállítását fogja kezdeményezni az Emmi, az NGM és a szakszervezetek között. A felek megállapodtak abban is, hogy a megkezdett a szakmai egyeztetések és párbeszéd tovább folytatódnak a minisztérium és a szakszervezetek között – olvasható a kommünikében.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Balog Zoltán pedagógus szakszervezetekkel tárgyalt.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector