Startlaphoz Csatlakozz!

„Már az is súlyos kérdés, ki fog itthon minket gyógyítani”

A bérfelzárkózás elengedhetetlen az egészségügyben

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 04. csütörtök, 13:33

A szakmai összefogás fontosságát hangsúlyozták volt szakminiszterek a Világgazdaság konferenciájának panelbeszélgetésén, amelyen azt a kérdést vitatták meg, hogy miért tart az állam, a politika a magánszektortól.

  Az egészségügyi közkiadások terén Magyarország a visegrádi országok között sereghajtónak számít – hívta fel a figyelmet Kökény Mihály, a Horn-kormány harmadik népjóléti minisztere (1996-1998 között), illetve a Medgyessy-kormány szakminisztere (2003-2004).
 
  „Tarthatatlan, hogy itt tartunk a közösségi ráfordításban” – jegyezte meg. Kifogásolta, hogy akkor, amikor ilyen helyzetben van az egészségügy, az szja 1 százalékpontos csökkentését tervezik, ami szinte érzékelhetetlen az emberek számára, azonban ez a lépés 120 milliárdot kivon a büdzséből. „Ez az összeg az egészségügyben olyan injekció lenne, amiből például el lehetne kezdeni a bérfelzárkózást, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megálljon a szakemberek exodusa. Most már az is súlyos kérdés, ki fog itthon minket gyógyítani” – mondta.
 
  Kiemelte: az egészségügy nem prioritás, kiderül a költségvetési törvényjavaslatból. Ma olyan kormányzati struktúra van, amely nem ad minisztériumi szintű képviseletet a szektornak. „A politika viszont túl mélyen benyomult az egészügyi politika döntés-előkészítési folyamataiba az utóbbi 25 évben” – jegyezte meg.
 
   Rácz Jenő, az első Gyurcsány-kormány minisztere az egészségügy finanszírozási kérdésével kapcsolatban kiemelte: e terén nem mondható, hogy félünk a magánszektortól, hisz a nemzetközi átlag felett van Magyarország az egyharmados magánfinanszírozási aránnyal. „A működtetés már más kérdés” – tette hozzá. Szerinte a mostani időszak, amikor a kórházak visszakerülnek az állami szektorba, a magán- és közellátás éles szétválasztásáról szól.
 
  Ahhoz, hogy a szektor több költségvetési forráshoz jusson, kiemelt fontosságú lenne a szakmai összefogás – emelte ki. Ezzel egybehangzóan beszélt Gógl Árpád, az első Orbán-kormány minisztere (1998 és 2000 között) is, aki szerint az „utolsó utáni pillanatban” vagyunk a szakmai konszenzus vonatkozásában. Az előző hétéves uniós ciklussal kapcsolatban elmondta, hogy az EU-források sajnos főként csak infrastrukturális fejlesztésekre voltak fordíthatók az egészségügyben. Kökény Mihály az új hétéves ciklussal kapcsolatban kiemelte: nem sikerült jól lobbiznia az egészségügy-politikának, 2014-2020 között lényegesen kevesebb EU-forrás jut az ágazatra.
Forrás: Világgazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A bérfelzárkózás elengedhetetlen az egészségügyben.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector