Startlaphoz Csatlakozz!

Felére esett vissza a forgalom Záhonyban

Több ezer munkahely kerülhet veszélybe

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 09. kedd, 13:16

Felére esett vissza a forgalom: ma már csak legfeljebb négymillió tonna áru fordul meg Záhonyban. Kevesebb munkáskézre van szükség – írja az mno.hu.

 Jelentősen visszaesett a vasúti áruforgalom a záhonyi körzetben: akár két-háromezer munkahely is veszélybe kerülhet – írja a Napi Gazdaság. Míg a rendszerváltás előtti években 12–14 millió tonna árut raktak át széles nyomtávról keskenyre – és vissza – évente, addig ez a mennyiség a felére csökkent 2008-ra.
 
  A lap megszólaltatta Kovács Imrét, a Rail Cargo Hungaria (RCH) igazgatóság elnökét, aki elmondta, ma már csak legfeljebb négymillió tonna áru fordul meg Záhonyban. Az állami Záhony-Port, a magánkézben lévő RCH, valamint több jelentős magánvállalkozás, amely a körzetben tevékenykedik, mintegy 3000 foglalkoztatottnak ad munkát, azonban a jelenlegi helyzetben a teljes kapacitásnak legfeljebb 40 százalékán teljesít az átrakó. Vagyis ez azt jelenti, hogy több ezer álláshely kerül veszélybe – mondta Kovács Imre.

Ki kellene használni a kínálkozó lehetőséget

  Az igazgatóság elnöke arról is szólt, hogy a kialakult helyzetért az orosz–ukrán fegyveres konfliktust teszik felelőssé, pedig az akár lehetőséget is hordoz magában. A szomszédaink – például a szlovák vasutak – ugyanis növelni tudták szállításaikat. A szakértő szerint Záhony forgalmát a Dunaferr alapanyag-vásárlásának elmaradása veti vissza. A dunaújvárosi vasmű ugyanis megszüntette szállításait Ukrajnából, a rijekai kikötőből érkeznek szállítmányok a kohóba.
 
  Kovács Imre szerint a Dunaferrnek sem kellene, hogy akadályba ütközzön megszerveznie, hogy az orosz alapanyagot Ukrajnán keresztül továbbítsák számára. Kovács véleménye szerint fontos lenne a forgalmat Záhonyba terelni, csak így lehet megtartani a veszélybe került munkahelyeket. A szakértő úgy véli, ehhez kormányzati segítségre van szükség.

Forrás: Magyar Nemzet
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Több ezer munkahely kerülhet veszélybe.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector