Startlaphoz Csatlakozz!

Meghatározó szerepe van a turizmusban

Az NGM szerint nem változtat a SZÉP-kártya rendszerén a kormány

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 08. szerda, 13:09

Elsősorban a növekvő belföldi vendégforgalom eredményeként bővült a magyar turisztikai forgalom tavaly, ami mögött a SZÉP-kártya sikere áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint, ezért a szaktárca nem tervezi a rendszer átalakítását - közölte az NGM kedden az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint az éves feltöltési és költési összeg évek óta mintegy 70 milliárd forint, amely összeg a magyar turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokhoz kerül. A kártya bevezetése óta legfeljebb 1,5 százalék a forgalom után kérhető jutalék, vagyis a SZÉP-kártya pénzek szinte teljes egészében a szolgáltatóknál maradnak.

    Az idei első négy hónapban a SZÉP-kártya feltöltések értéke meghaladja a 43, míg a költéseké a 29 milliárd forintot, több mint 25 ezer munkáltató csaknem 1,2 millió dolgozója rendelkezik a pihenőkártyával - írták.

    A szaktárca úgy véli, hogy a magyar turizmusban évek óta meghatározó szerepe van a SZÉP-kártya rendszerének, komplex gazdaságfejlesztési és foglalkoztatás-élénkítő programként működik, valamint a belföldi turizmus fejlesztésén keresztül oldja a vendégforgalom Budapest centrikusságát, illetve a turizmus szezonalitását.

    A gazdasági előnyei mellett pedig a kártya hozzájárul ahhoz, hogy minél többen elmehessenek nyaralni, kikapcsolódni, ami a jó munkahelyi teljesítmény elengedhetetlen feltétele - olvasható a közleményben.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az NGM szerint nem változtat a SZÉP-kártya rendszerén a kormány.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector