Munkahelyi stressz Magyarországon

 Időhiány, idegesítő vendégek, pénzhiány és rosszkedv. És leginkább a rosszkedv. Egy nemzetközi felmérés szerint a magyar munkahelyeken is egyre nagyobb gondot okoznak a pszichoszociális kockázatok, noha Nyugat-Európával szemben nálunk még mindig a fizikai munkakörülmények miatt aggódnak leginkább az alkalmazottak. De lehet, hogy ez csak azért van így, mert nem vagyunk elég öntudatos munkavállalók. Önt mi stresszeli leginkább a munkahelyén? –tette fel a kérdést a HVG munkatársa.

  Miért kell napi 8 órát a munkahelyen lenni, ha hamarabb is elvégezzük a munkát? Hogyan kezeljük, ha egy kuncsaft alatt összeomlik az asztal? Mit tegyünk, ha egyre több rosszkedvű vendég ül be hajat vágatni? Hogy oldjuk meg, ha a részeg vendégnek pénze fogytán, de ő tovább inna? Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) 36 ország közel 50 000 munkahelyen, köztük 1500 magyar vállalatnál vizsgálta a munkahelyi stresszt, ennek apropóján beszélgettünk a legkülönbözőbb foglalkozások képviselőivel, hogy megtudjuk, nekik mi okozza a legtöbb nyomást a munkahelyen, illetve tudnak-e ellene valamit tenni. (Vizsgálódásunk messze nem volt reprezentatív, de ha végigolvassa, Ön is kifejezheti véleményét – a szerk.)
 
  Az európai összehasonlító felmérés szerint Magyarországon a legáltalánosabb stresszfaktort még mindig a fizikai munkavégzéssel kapcsolatos rossz munkahelyi körülmények jelentik, de már nálunk is egyre inkább előtérbe kerül a tényezők között a kibírhatatlan ügyfelekkel, háklis partnerekkel történő kapcsolattartás. Komoly stresszt okoznak a munkahelyi személyes konfliktusok (ami a magyar munkavállalók 44 százalékát érintik), a folyamatos, szűk határidők (29 százalék), valamint a saját munkafolyamatuk befolyásolásának lehetetlensége, illetve a befolyásolhatatlan külső tényezők (14 százalék).
 
Rosszkedvünk tele
 
  Visszatérő probléma, hogy mindenki rosszkedvű ("mindenki stresszes és imád panaszkodni" panaszolja egy exportcégnél dolgozó értékesítő) és mindenkinek lóg az orra ("alig hallok sikertörténeteket, mindenki a gondokat osztja meg" foglalja össze egy fodrász). A mininterjúk alapján úgy tűnik, az egész országban dúló rosszkedv átsugárzik a munkára is. "Ha Romániában járok, kedvesek, lazák a partnerek, itthon mindenki öltöny-nyakkendőben nyomul, ha egy pohár vízzel kínálnak meg, már az is nagy szó", számol be az exportos forrás. 
 
  Valahol a pénztelenség okozza a legtöbb stresszt: még egy olyan kiszámíthatónak tűnő munkahelyen, mint egy könyvtár: egy megkérdezett arról számolt be, hogy nem is elsősorban a fizetések elégtelensége a legnagyobb probléma, hanem az intézmény alacsony forrásaiból fakadó gondok. A könyvtár később nyit, korábban zár, az olvasók ezért mérgesek, de akkor sem repesnek, ha olykor leszakad alattuk egy asztal – a bútorok cseréjére és javítására sincs pénz. Ahogy a könyvek beszerzésére is alig.
 
  Mintha egy alulfinanszírozott közkórházban lennénk (és persze a könyvtár is közintézmény), a takarítás minimális, „minden mocskos”, az épület karbantartására nincs pénz, „minden esik szét”, sokszor nem zárható rendesen a vécé, nincs papírtörlő vagy vécépapír, és ez mind újabb adalék, hogy elvegye a kedved a munkától. „És akkor még nem ültél be az ócska számítógép mögé, hogy a toldozott-foldozott informatikai rendszerekkel és szoftverekkel megpróbálj dolgozni.”
 
Az a stressz, ha megjelenik a tulaj
 
  A főnökség is sok helyen maga a nagybetűs stresszfaktor: az exportos riportalany nem érti, miért kell bent ülni haszontalanul a munkahelyen, és a főnökök miért ezen lovagolnak folyamatosan, mintha ellenőrzési kényszerük lenne – csak éppen nem a lényeget, a hatékonyságot ellenőrzik. Forrásunk a munkájából fakadóan sokat utazik, évente 40-50 ezer kilométert vezet, de ő szerencsés, mert alapvetően nyugtatja az autóvezetés, csak az év végén fordul elő vele, hogy besokall – az ő megfogalmazásával élve „ránézek a kocsira, és összehányom magam”.
 
 Az utazásban nem is maga a vezetés a stressz, hanem a magára hagyott család a nyomasztó: „mi lesz a gyerekekkel, ha valami történik a feleségemmel, én pedig távol vagyok?”. Az sem mindegy, hogy hol vezeti az autót. „Külföldön – Romániában – sokkal inkább biztonságban érzem magam, szigorúbbak és következetesebbek a szabályok.” Egy könyvkereskedelmi cégnél dolgozó raktáros alapvetően nem stresszelős típus, aztán kijavítja magát: „az okoz stresszt, ha megjelenik a tulajdonos”. Ő ugyanis Angliában él, és csak negyedévente jelenik meg, és ekkor rendre bejelent valami változást.
 
  „Nálunk a legnagyobb stressz, hogy megmarad-e az üzlet, lesz-e elég vendég, tudjuk-e tovább csinálni” mondja egy megkérdezett fodrász. A vendégek nem idegesítik a már majdnem harminc éve dolgozó asszonyt, megtanulta kezelni a helyzeteket „akik beszélgetni akar, beszélgetek vele, aki nem, nem. Ha olyat szid, akit én nem szidnék, inkább nem válaszolok.” Abból volt leginkább probléma, hogy a fodrászat mellett egy kocsma üzemel, ahonnét folyamatosan ömlött ki a zaj, a hely előtt dohányzó vendégek pedig mindig csikkszőnyeget hagytak maguk után. De ezt is megoldotta a helyet vivő két fodrásznő: egy éven át tiltakoztak, és meglett az eredménye: a hely tulajdonosa pedig egy ideje minden reggelre összesöpörteti a szemetet. Ami megmaradt nehézségnek, az a meleg, mivel a fodrászat délutánonként telibe kapja a napot, de ezen meg mobilklímával próbálnak segíteni. „Az utóbbi hetek nagy melegében 30 fok volt az üzletben, de jó kondiban vagyok, valahogy bírom.” 
 
„Egyszer csak hátramegy sírni”
 
  Hol lennének a legidegesítőbbek a vendégek, ha nem a vendéglátóiparban? Budapesti, bulinegyedben található bárban dolgozó üzletvezető informátorunk szerint a vendégek akkor a legidegesítőbbek, amikor sietnek, öt perc alatt szeretnék megkapni a kirendelt steaket, italt, és ha nem így van, dühösek, türelmetlenek lesznek. Gond persze a részeg vendég is, bár ez nem olyan gyakori jelenség „legutóbb az egyiknek elfogyott az összes pénze, és úgy akart tovább inni”. Amikor nem ihat, kiabál, káromkodik, a többi vendéget zavarja, ezt is kezelni kell egy üzletvezetőnek.
 
  Akinek, amikor beszélünk, igencsak kijut a stresszből. Amellett, hogy megint mindenki kapkod és sietne, a kollégák is elfelejtik egymást informálni, elsikkadnak információk, amiből csak veszekedés van. A bestresszelt pincérek különbözőképp reagálnak, valaki befeszül, felpörög, de ezért többet hibázik. Van, aki kedves, aranyos, de nem viseli el a kritikát, „egyszer csak hátramegy sírni”. Az üzletvezető szerint nincs olyan a vendéglátásban, aki ne jutna el egyszer odáig, hogy „kész, vége, abbahagyom”.
 
  Sokan inkább a kisebb pénzzel járó nyugisabb helyeket választják, pedig a frekventáltabb helyeken sincs nagy szakítás: 700-1800 forintos órabért „remélhet” egy megfeszített, éjszakai munkát is végző felszolgáló. Híg a mezőny, rengetegen kimennek külföldre dolgozni, és már Budapesten is pincérhiány van, nemcsak a Balatonon. A másik gond a tulajdonosok felfogása: „inkább kizsákmányolják a felszolgálókat, mert mindenki öt perc alatt szeretne meggazdagodni. Holott a helynek is kifizetődőbb, jobb, ha valaki 70 helyett csak 50 órát dolgozik egy héten, de azt pihentebben, frissebben.” Ehhez nagyobb létszám is kell, de a vendég és a munkaerő is elégedettebb.
 
Stresszcsökkentés? Az meg mi?
 
  Európában ma már az elviselhetetlen ügyfél okozza a legtöbb gondot: különösen a szolgáltató szektorban a munkahelyek 60 százalékában okoznak gyakori fejfájást a nehézkes ügyfelek, szögezi le az Új és Újonnan Felmerülő Kockázatokról Szóló Második Európai Vállalati Felmérés (Esener-2).
 
  A magyar cégek 85 százaléka foglalkozik munkavédelemmel, de nagyon úgy néz ki, csak azért, mert elő van írva. A munkahelyi stressz, megfélemlítés és zaklatás ellen az intézmények 21 százaléka rendelkezik bármiféle tervvel, Nagy-Britanniában ez a szám 92 százalék. (Ezzel tökutolsók vagyunk a rangsorban.) Házon belüli pszichológus a felmért cégek 5 százalékába van csak (ennél rosszabb csak Észtországban és Cipruson a helyzet). A rossz számok kimutathatóan összefüggnek a munkavállalói tudatosság hiányával és azzal, hogy nincsenek vagy nem működnek a munkavállalói érdekvédelmi szervezetek.
 
  És hogy miképp látják a munkahelyi kockázatokkal kapcsolatos teendőket a megkérdezettek? Leginkább munkavédelmi oktatásról hallottak. Az exportőr cégénél szokott lenni valami névlegesen (a munkavédelmi ismeretek felméréséről szóló teszt „előre ki van töltve, csak alá kell írni”), a fodrászoknál „három év alatt” volt két ellenőrzés, és az illetékesek mindent rendben találtak. A nekünk nyilatkozó vendéglátós üzletvezető próbál időt szánni a problémák megbeszélésére, legyenek azok szakmaiak vagy lelkiek, de ez aligha tekinthető tervszerűen kidolgozott stresszcsökkentésnek. A többiek hírből sem ismerik a stresszt csökkentő terveket és elméleteket.
 
Forrás: HVG