Startlaphoz Csatlakozz!

Messziről csak integetnének a munkának a magyarok

Nincsenek meg a technikai feltételei a távolból végzett munkának?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 19. vasárnap, 14:20

Nem haladnak a korral a kisebb magyar cégek, a dolgozók nyolcvan százaléka mondta azt, hogy a munkahelyén jobban el tudja végezni a munkáját, s a távolból végzett munkának nincsenek meg a technikai feltételei – tudta meg a Népszabadság.
 

  – Harmaduk saját okostelefonját használja erre, csak 16 százalékuk kap céges telefont – árnyalja a képet Vass Gábor, a Microsoft Magyarország vállalati és partnerkapcsolati igazgatója.
 
  Tízből hárman továbbítanak fájlokat haza vagy a mobiljukra, hogy hozzáférhessenek az információkhoz, de csak ketten használnak felhőszolgáltatást. A szakember szerint amikor a cégek áttérnek egy új megoldásra, nem a technológia, hanem a hatékonyabb működés mellett teszik le a voksukat.
 
  Ahogy a Vígszínházban is, ahol már chaten kommunikálnak a jegyeladók. A színház néhány hónapja állt át új informatikai megoldásokra, a felhőalapú Microsoft Exchange Online szolgáltatásait a szerteágazó színházi munka hatékony megszervezéséhez és a levelezés üzemeltetéséhez. A dolgozók nagy része nem színész, s ahhoz, hogy olajozottan működhessen, szükséges a hatékony kommunikáció és munkaszervezés.
 
  Ma már a felhőalapú naptárat használják értekezletek szervezésére, a feladatok ütemezésére. A próbatáblákat e-mailen küldik el a színészeknek, akik ezeket okostelefonjaikon is bárhol megnézhetik. A chatelés is a munka része lett: a jegypénztárakban dolgozó hölgyek a Skype üzleti verziójával a pénztárak közti kommunikációban kiváltják a drágább és körülményesebb telefonálást.
 
 A kisebb cégek dolgozói a kollégáiknak gyorsabban válaszolnak, mint az ügyfeleiknek: harmaduk válaszol egy órán belül a kollégáknak, de hat órát is igénybe vesz, mire az ügyfél választ kap – állítja az Ipsos Mori és a Microsoft kutatása. A dolgozók harmada szerint ha a cégük befektetne új informatikai megoldásokba, javulna az ügyfélkiszolgálás.
 
  Egyre több kis cég vesz igénybe olyan szolgáltatásokat, melyek az üzlet hatékonyságát növelik. Vass szerint három év múlva a kkv-k fele vesz majd igénybe fizetős felhőszolgáltatásokat, melyekben nemcsak a hozzáférést, hanem adatbiztonsági garanciákat is kapnak a cégek. Ez fontos, mert a Boston Consulting szerint a cégeket a biztonsági kétségek tartják távol ezektől.
 
  A Gartner előrejelzése szerint 2017-re a munkaadók fele elvárja majd a munkavállalóitól, hogy a saját eszközeiket használják a munkavégzés céljára is. Ezért is égető kérdés a biztonság. Volt, akitől egy tárgyalás alatt lopták el az ügyféladatait. Az is megesett, hogy a cégvezető félrelépését követően a feleség rokona egyszerűen blokkolta a munkatársak hozzáférését az ingyenes szolgáltatásokhoz, napokra megfektetve a vállalkozás napi ügymenetét. A dolgozónként havi néhány ezer forintért árult szolgáltatások olyan lehetőségeket biztosítanak, mint a mailek nyomon követése, az adatok titkosítása és egyéb, biztonsági jellegű szolgáltatás.

Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nincsenek meg a technikai feltételei a távolból végzett munkának?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector