Startlaphoz Csatlakozz!

A közszféra érdekképviseleteivel egyeztetett Varga Mihály

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 09. csütörtök, 18:48
A béremelésről, az illetményrendszerekről, a kompenzációról, valamint a béren kívüli juttatásokról egyeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) mai ülésén.

A közszféra alkalmazottainak és munkaadóinak érdekegyeztető fórumán a miniszter köszönetét fejezte ki a közszféra munkavállalóinak az elmúlt években végzett munkájukért.  A konzultáció során a résztvevők áttekintették a Kormány eddig végrehajtott béremelési programjait, továbbá a szakszervezeteknek a közszféra valamennyi munkavállalója helyzetének javítására vonatkozóan a korábbi üléseken előterjesztett javaslatait.  Egyetértés volt abban, hogy az egyeztetéseket folytatni szükséges az OKÉT keretei között. Megállapodtak arról, hogy kora ősszel tárgyalnak a nyugdíjkorhatár emelésével összefüggő, hosszabb szolgálati idő elismerésének módjáról a közalkalmazotti és a közszolgálati illetményrendszerben. Emellett a közszférában 2011 óta működő kompenzációs rendszer kivezetésének lehetőségeiről is megbeszélést folytatnak.

Budapest, 2015. július 9.

                        Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A közszféra érdekképviseleteivel egyeztetett Varga Mihály.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector