Startlaphoz Csatlakozz!

Cafeteria adóemelése: A VDSZ azonnali visszavonást követel

 Munka- és kollektívszerződések százezreit kell módosítani alig egy hónap alatt vállalatok tízezreinek, ha a kormány a tiltakozások ellenére novemberben elfogadja a cafeteria adóemelését. Az előzetes felmérések szerint a cégek tömegével fogják megtagadni a juttatást, ami nemcsak 3 millió háztartást rövidít meg évente több százezer forinttal, hanem a költségvetést is megkurtítja, nagyjából 1 százalékkal – állítja a vegyipari szakszervezet.

Bővebben




Demonstrációra készül a Liga a Bosch miskolci gyáránál

Csendes, figyelemfelkeltő demonstrációra készül kedden a német tulajdonú Bosch miskolci gyára előtti közterületen, a parkolóban a Liga Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete, ugyanakkor a társaságnál a meghatározó érdekképviselet, a Vasas Szakszervezet kételyeinek adott hangot a megmozdulással kapcsolatban.

Bővebben




Megszüntették Hofekker Ferenc szakszervezeti vezető munkaviszonyát

 Hétfőn reggel azonnali hatállyal megszüntették Hofekker Ferencnek, a pécsi Tüke Busz Zrt. mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnökének munkaviszonyát. Ez nem az első eset, de azt mondja: most nem lesz megegyezés, végigviszi az ügyét minden lehetséges jogi fórumon – írja a pecsistop.hu.

Bővebben




Több száz magyar munkást vinnének Angliába

Magyarországon toboroz vendégmunkásokat Nagy-Britannia legnagyobb szendvicsgyártója, magyar viszonylatban rendkívül magas fizetésért. A cég több száz munkahelyet ajánl fel magyar jelentkezőknek a brit minimálbérért, ami a duplája a magyar átlagkeresetnek – írja az Origo.

Bővebben




Népszavazást akar a vasárnapi zárva tartásról a VOSZ

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) népszavazást kezdeményez a vasárnapi zárva tartásról. Munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg, ha bevezetik az új rendszert – írja a hir24.hu.

Bővebben




A diploma nélküliek közül a programozók és a mozdonyvezetők keresnek a legjobban

A programozók és a mozdonyvezetők keresnek a legjobban az érettségivel vagy szakközépiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók közül - derült ki a Fizetesek.hu felméréséből, amelynek eredményeit az oldalt működtető Workania.hu állásportál juttatta el hétfőn az MTI-hez.

Bővebben




Hogyan szervezhető hatékonyan a munkaidő?

A munkaidő beosztása, a munkaidőre vonatkozó jogintézmények milyen hatást gyakorolnak a munkáltató tevékenységének megszervezésére? Milyen olyan jogintézmények vannak a Munka Törvénykönyvében, amelyek mentén a munkáltatók hatékonyabban, felxibilisebben tudjanak működni? A XI. Magyar Munkajogi Konferencián tartott előadásában dr. Pál Lajos ügyvéd elsősorban ezekre a kérdésekre kereste a választ.

Bővebben




Randstad: elégedetlenek, de nem váltanak munkahelyet a magyarok

Elégedetlenek munkahelyükkel a magyarok, mégsem szívesen váltanak, ragaszkodnak a biztos állásukhoz - derül ki a Randstad munkaerő-piaci szolgáltató cég nemzetközi felméréséből, amelynek eredményeit hétfőn juttatta el az MTI-hez.

Bővebben




Az év végi jutalom

Munkáltató szabályzatban év végi jutalmat „egységesen” oszt a munkavállalóknak, plusz 1 havi bér formájában, évi egyszeri alkalommal (13. havi fizetés). Dönthet-e úgy a munkáltató, a hatályos törvényi szabályozást betartva, hogy módosítja a „jutalom szabályzatot” aszerint, hogy a jövőben munkavállalók év végén választhatnak, és írásban jelzik a munkáltatónak, hogy bér formájában kívánja megkapni az esedékes jutalmat, vagy egyéb, törvény által biztosított juttatás, például kedvezményes adózású/adómentes juttatás formájában? Azzal, hogy ez utóbbi esetben nagyobb összeget kap „kézhez” a bérhez képest?  

Bővebben




A Magyar Kórházszövetség orvosi rezsicsökkentést szorgalmaz

 Aki azt ígéri, hogy rövid időn belül megoldja az egészségügy gondjait, nincs tisztában a probléma súlyával – figyelmeztet a Magyar Kórházszövetség. A szervezet orvosi rezsicsökkentést szorgalmaz – olvasható a Szabad Földben.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector