Rendkívüli munkaidő a gyakorlatban

Jelen írásunkban a munkaidő beosztásával, elszámolásával kapcsolatos szabályok közül a munkavállalókat és munkáltatókat egyaránt érzékenyen érintő rendkívüli munkavégzést vesszük górcső alá. Az alábbi bírósági döntés még a régi Munka törvénykönyve szerint született, de a vonatkozó szabályok az új törvényben is tovább élnek – írja a munkajog.hu.

  Jogesetünkben a felperes keresetében többek között a rendkívüli munkaidőben végzett munkadíjának, valamint az éjszakai pótlékának megfizetésére is kérte kötelezni az alperest, perköltség fizetése mellett. A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét e vonatkozásban elutasította.
 
   A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2003. február 2-ától 2004. április 22-éig terjedő időben állt az alperes alkalmazásában a P. Borozóban mint kiszolgáló. A borozó hétfőtől szombatig mindennap 5 órától 23 óráig volt nyitva, vasárnapi napokon változó nyitva tartás mellett 6 és 19 óra között.
 
   A felperes bejelentése alapján a munkaügyi felügyelőség ellenőrzést tartott a vendéglátó egységben, és megállapította, hogy az alperes nem tartja be a rendes és rendkívüli munkaidő nyilvántartására vonatkozó törvényi előírást, nem készített a munkavállalói részére munkaidő-beosztást, nem tartja be a napi munkaidő hosszára vonatkozó törvényi korlátozást, nem fizet a munkavállalóinak éjszakai munkavégzés esetén járó éjszakai pótlékot. Felhívta az alperest, hogy mutassa be a felperes foglalkoztatására vonatkozó iratokat. Az alperes ezt követően a felperessel aláíratott havi teljesítménylapokat csatolt, amelyek napi négyórás munkavégzést igazoltak.
 
  A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a tanúvallomások, valamint a becsatolt iratok alapján megállapítható, hogy a felperes 2003. február 2-ától 2004. április 22-éig terjedő időben alkalmazásban állt az alperesnél mint eladó. Minden második nap 5 órától 23 óráig terjedő időben végzett munkát. A felperes elmaradt rendkívüli munkaidőben végzett munkája ellenértéke a perbeli időszakra az elsőfokú bíróság álláspontja szerint megítélhető. Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasította.
 
   A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét a rendkívüli munkavégzés díjazása tekintetében helybenhagyta.
 
   A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes nyilvántartási és bejelentési kötelezettségének nem, illetőleg csak részben tett eleget. A munkáltatót terhelte a perben annak bizonyítása, hogy a naponta 5 órától 23 óráig nyitva tartó borozóban milyen munkaidő-beosztás mellett, a felperesen kívül még kik végeztek munkát a perbeli időszakban.
 
   Ezen bizonyítási kötelezettségének az alperes nem tudott eleget tenni, így a felperes állításait alátámasztó bizonyítékok összességének mérlegelésével helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következte­tésre, hogy a felperes jogviszonya 2003. február 2-ától 2004. április 22-éig folyamatosan fennállt, és ezen idő alatt éjszakai időben és a törvényes munkaidőt meghaladóan végzett munkát.
 
   Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet „megváltoztatását”, és a törvénynek megfelelő határozat hozatalát kérte. A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak. A bíróság ítéletében kifejtette, hogy az 1992. évi Mt. vonatkozó szabályai alapján a munkáltató határozza meg és tartja nyilván a munkaidő-beosztást, tehát köteles nyilvántartani a munkavállalók rendes és rendkívüli munkaidejét is. A munkáltató e kötelezettségének nem tett eleget, ezért a bíróságok a közvetett bizonyítékok alapján helytállóan következtettek a felperes által végzett túlmunka idejére.
 
   Ebből a szempontból értékelték a biztonsági szolgálat nyilvántartását, amelyből megállapítható volt az üzlet nyitvatartási rendje. A tanúvallomások alapján az eljáró bíróságok jogszabálysértés nélkül jutottak arra a következtetésre is, hogy a felperes a perbeli időben egyedül végzett munkát az alperesnél. Ebből következően pedig a bíróságok a jogszabályoknak megfelelően határozták meg a felperest megillető elmaradt munkabér összegét is.
 
   A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a ­másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta (BH2009. 120).
 
   Az Mt. továbbra is a munkáltató kötelezettségeként szabályozza – egyebek mellett – a rendes és rendkívüli munkaidő nyilvántartását. Ezen kötelezettség alól a munkáltató csak akkor mentesülne, ha a munkavállaló foglalkoztatására kötetlen munkarendben került volna sor [Mt. 96. § (3) bekezdés]. Annak alkalmazására azonban a munkavállaló munkakörére tekintettel jogszerűen nem kerülhet sor, mivel a munkavégzés önálló megszervezé­sének lehetősége sem merülhet fel egy borozóban kiszolgálóként, a nyitva tartáshoz alkalmazkodni köteles munkavállaló esetében.
 
   A korábbi szabályozástól eltérően – a munkáltató számára könnyebbséget jelentve – a nyilvántartás az írásban közölt munkaidő-beosztás hónap végén történő igazolásával és a változás naprakészen tör­ténő feltüntetésével is vezethető lenne [Mt. 134. § (3) bekezdés]. Azaz, a munkáltató nyilvántartási kötelezettségének ma már azzal is eleget tudna tenni, ha a munkavállaló adott hónapra irányadó munkaidő-beosztását tartalmazó dokumentumra mindennap rávezetné a beosztástól eltérő időszakban történő munkavégzés idejét, és maga a dokumentum csak havonta egyszer, a hónap végén kerülne aláírásra.
 
  A fentebb tárgyalt esetben azonban ez, nyilvántartás hiányában, szintén nem jelent érdemi változást. Erre tekintettel a bíróság ma is minden bizonnyal elfogadná a rendelkezésre álló közvetett bizonyítékokat a rendkívüli munkavégzés mértékének megállapítása során.

Forrás: munkajog.hu