Startlaphoz Csatlakozz!

Csökken fizikai, szellemi teljesítőképességün

Hogyan dolgozzunk kánikulában?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 11. szerda, 18:10

 A magas hőmérséklet hatására csökken a szellemi éberség, így a munkahelyen is kevésbé tudunk odafigyelni a munkánkra, ráadásul a fizikai teljesítőképességünk is rosszabb – írja a profession.hu.

   Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a nappali csúcshőmérséklet akár a 32-35 fokot is elérheti. Az országos tisztifőorvos akkor ad ki hőségriasztást, ha a napi középhőmérséklet legalább három napon át meghaladja a 25 fokot. Ez most ugyan nem valószínű, de az első igazán forró nyári napok a legmegterhelőbbek a szervezet számára, ezért is fontos, hogy megtartsunk néhány alapvető szabályt - áll az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala közleményében.
 
   Előreláthatóan szerdán lesz a legmelegebb, majd a hét második felében egy hidegfront hoz enyhülést. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet több évre visszamenő vizsgálatai azt mutatják, hogy az első nyári hőséghullám terheli meg a legjobban a szervezetet, és ilyenkor növekszik a legjobban a hőségre visszavezethető halálozás is. Ahogyan emelkedik a hőmérséklet, úgy nő szervezetünk terhelése. A szervezet hőszabályozó képességét az életkor, a testsúly, a fizikai erőnlét, az egészségi állapot, a táplálkozás és a gyógyszerszedés is befolyásolja.
 
   A munkavédelmi törvény szerint a dolgozók igénye szerinti mennyiségben, a folyadékveszteség pótlására legalább 14-16 Celsius-fok hőmérsékletű vizet kell biztosítani - hívta fel a figyelmet a honlapján a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága.
 
10+1 tipp a munkavégzéshez
 
  1. Ösztönözni kell a dolgozókat arra, hogy sok vizet fogyasszanak - körülbelül 15-20 percenként egy pohárnyi hideg ivóvizet akkor is meg kell inni, ha nem érzik szomjasnak magukat - és kerüljék az alkohol, a kávé, a tea és a koffeintartalmú üdítőitalok fogyasztását, amelyek dehidratálhatják a szervezetet, csökkentik folyadékmegtartó képességét.
 
 
   2. Segíteni kell a munkavállalókat abban, hogy képesek legyenek alkalmazkodni a magas hőmérséklethez: az intenzív hőség első napjaiban rövidebb munkaperiódusokat éshosszabb munkaközi szüneteket tegyenek számukra lehetővé. Ezt a folyamatot ismételten elölről kell kezdeni, ha a dolgozó szabadságról tér vissza, vagy a munkából egyéb okból maradt hosszabb-rövidebb ideig távol.
 
   3. Indokolt váltogatni a munkával töltött és a pihenési időszakokat, utóbbiakra hűvösebb környezetben kell sort keríteni. A legjobb az, ha rövidebb és gyakrabban változó munkavégzési és pihenő-időszakok követik egymást. Javasolt úgy ütemezni a munkát, hogy a nagyobb fizikai megterheléssel járó fázisokra hűvösebb napszakokban kerüljön sor.
 
   4. Ahol ez lehetséges, a szabadtéri munkaterületet sátorral, ponyvával árnyékoljuk. A fém-, üveg felületekről visszaverődő sugárzást a lehetőségekhez képest ki kell iktatni.
 
  5. Szabadtéri munkavégzés esetén figyelni kell a dolgozók cseréjére, azaz a munkát úgy kell megszervezni, hogy felváltva, rövid ideig tartózkodjanak a tűző napon, illetve a kritikus napszakban (11-15 óra között) lehetőség szerint hűvösebb, árnyékos helyen folyjon a munka.
 
  6. Arra kell ösztönözni az embereket, hogy könnyű, világos színű és lazán viselhető ruházatban végezzék feladataikat - ám természetesen csak akkor, ha ez nem veszélyezteti a biztonságos munkavégzést.
 
   7. Figyelembe kell venni, hogy az egyéni védőeszközök (különösen a légzésvédő eszközök) használata egyénenként változó, különböző mértékben többletterhelést jelenthet a viselőjének, ezért indokolt a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosának tanácsát is kikérni ezekkel az eszközökkel kapcsolatban. Szükség esetén a munkavégzés szabályait is módosítani kell.
 
   8. Az illékony veszélyes anyagokkal (például szerves oldószerek: aceton, toluol) végzett tevékenységnél a munkavédelmi szabályokat fokozottan be kell tartani, mivel a magas hőmérséklet fokozza egyes kémiai anyagok párolgását, emiatt a munkahelyi levegő veszélyes szennyeződése meglehetősen gyorsan kialakulhat, mely megfelelő védelem hiányában a dolgozó rosszullétét, sőt akár eszméletvesztését is okozhatja.
 
   9. A tűző napon felmelegedett tárgyak, munkaeszközök érintése is balesetveszély forrása lehet.
 
   10. Fel kell készíteni az elsősegélynyújtásra kijelölt dolgozókat arra is, hogyfelismerjék és kezelni tudják a hőség okozta túlzott igénybevétel, a hőguta tüneteit (kifejezetten kipirosodott és forró arc, szapora szívverés, fejfájás, hányinger, rosszullét, súlyosabb esetben ájulás, eszméletvesztés). Gondoskodni kell arról, hogy valamennyi munkavállaló tudja, közülük ki az, akit szakszerűen felkészítettek az elsősegélynyújtásra.
 
   +1. Azokra is leselkedhet veszély, akik nem a szabadban dolgoznak: a légkondicionáló berendezések nem megfelelő beállítása, működtetése és karbantartásának hiánya betegségeket okozhat. Például a hideg levegőáram útjában ülünk, kialakulhat megfázás, szemgyulladás, nyálkahártya-irritáció, köhögési inger, fejfájás, megtapasztalhatunk allergiás-, illetve influenzaszerű tüneteket is. Emellett arra is ügyelni kell, a túl nagy hőmérséklet-különbség is megviselheti a szervezetet, ezért célszerű nagyjából 5 fok különbséget tartani a kinti és a benti hőmérséklet között.

Íme még néhány jó tanács!

Egyszerű óvintézkedésekkel is sokat tehetünk azért, hogy a kockázatokat csökkentsük:
Zuhanyozzunk langyos vagy hideg vízzel, naponta akár többször is!

Érdemes ventillátort használni, 1-2 órát légkondicionált helyiségben tölteni. A déli órákat lehetőség szerint töltsük zárt helyen, sötétített helyiségben, éjszaka szellőztessünk!

Fogyasszunk vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek. Ne igyunk kávét, alkoholos italt, cukros, illetve szénsavas üdítőt!

 A szabadban érdemes széles karimájú kalapot, napszemüveget viselni. Hordjunk világos színű, bő szabású, pamut öltözetet. Használjunk bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet!

 A csecsemőket, kisgyermekeket árnyékban levegőztessük, ne sétáltassunk a hőségben kisbabát. Sose hagyjunk gyermeket, állatokat (kutyát) zárt, szellőzés nélküli parkoló autóban!
 
Forrás: profession.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Hogyan dolgozzunk kánikulában?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector