Startlaphoz Csatlakozz!

Hamarosan több ezer ember munkahelye szűnik meg országszerte

Kisöprik a kéményseprőket

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 22. vasárnap, 18:10
 
 Padlóra küldte a rezsicsökkentéssel a Fidesz-kormány a kéménysepréssel foglalkozó magánvállalkozásokat, de az önkormányzati cégek is veszteségessé váltak. A csődbe jutott kisvállalkozások nem reménykedhetnek pénzügyi segítségben. Emiatt hamarosan több ezer ember munkahelye szűnik meg országszerte. Hamarosan több megyében leállhat a szolgáltatás. A kormánynak nincs pontos terve arra, hogy miként oldja meg az ellátást – olvasható a Népszavában.

   Tudatosan tönkreteszi a kormányzat a hazai kéményseprő cégeket. Holott azok zöme családi kis- és közepes vállalkozás, nem "pénzt kitalicskázó multi". A kormány intézkedései miatt rövidesen a kéményseprő szolgáltatók tucatjai kerülnek csődhelyzetbe, ami miatt több ezer ember veszítheti el a munkáját és egész megyék maradhatnak ellátatlanul - nyilatkozta lapunknak Vidra Zoltán. A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke elmondta: a szolgáltatás leállása első kőrben - akár már napokon belül - Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Somogy megyében összesen 842 települést érint majd.
 
   Padlóra küldte a rezsicsökkentéssel a Fidesz-kormány a kéménysepréssel foglalkozó magánvállalkozásokat, de az önkormányzati cégek is veszteségessé váltak. A csődbe jutott kisvállalkozások nem reménykedhetnek pénzügyi segítségben. Emiatt hamarosan több ezer ember munkahelye szűnik meg országszerte. Hamarosan több megyében leállhat a szolgáltatás. A kormánynak nincs pontos terve arra, hogy miként oldja meg az ellátást. 
 
   Tudatosan tönkreteszi a kormányzat a hazai kéményseprő cégeket. Holott azok zöme családi kis- és közepes vállalkozás, nem "pénzt kitalicskázó multi". A kormány intézkedései miatt rövidesen a kéményseprő szolgáltatók tucatjai kerülnek csődhelyzetbe, ami miatt több ezer ember veszítheti el a munkáját és egész megyék maradhatnak ellátatlanul - nyilatkozta lapunknak Vidra Zoltán. A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke elmondta: a szolgáltatás leállása első kőrben - akár már napokon belül - Hajdú-Bihar, Heves,Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Somogy megyében összesen 842 települést érint majd.
 
   A szakember arról is beszélt, hogy a csődöt jelentő kéményseprő vállalkozások sem ússzák meg bizonyosan, hogy veszteségeik tovább halmozódjanak. A katasztrófavédelmi hatóság ugyanis ezeket a vállalkozókat is kijelölheti arra, hogy kényszer jelleggel további kilenc plusz három hónapig, vagyis egy évig elássák a körzetüket, a hatóság által meghatározott áron. Abban az esetben pedig, ha a tönkretett cég megtagadja ezt, akkor kártérítést követelhet tőle a hatóság.
 
   A kéményseprési cégek akkor kerültek kilátástalan helyzetbe, amikor a kormány 2013 májusában hozott döntésével a kéményseprés rezsióradíját felére csökkentette. Számokkal kifejezve: a rezsióradíjakat a korábbi négy ezer forintról kétezer forintra vágta vissza. Ez megoldhatatlan helyzet elé állította a kéményseprő vállalkozásokat, amelyeknek a kiadásaik 80 százalékát a bérek és azok járulékai teszik ki.
 
   A mintegy 60 százalékban magántulajdonú és hozzávetőleg 40 százalékban helyhatósági kézben lévő vállalkozások amúgy is 5-10 százalékos haszonkulccsal dolgoztak, így az 50 százalékos bevételcsökkentés garantáltan padlóra küldte a legtöbb vállalkozást. Függetlenül attól, hogy tulajdonosa önkormányzat, vagy magánszemély. Azóta a közszolgáltatást ellátó vállalkozások folyamatosan kompenzációra szorulnak. A magántársaságok azonban nem remélhetnek pénzügyi segítséget sem a helyhatóságoktól, sem a kormánytól. Míg az önkormányzati társaságok életben tartására még van esély - állítják szakértők.
 
   Vidra Zoltán úgy véli: a végső csapást azzal mérte a kormány a kéményseprőkre, hogy egy áprilisban hozott rendelettel a korábbi évi kettőről egyre csökkentette a vegyes-tüzelésű fűtési rendszerek kötelező ellenőrzésének a számát. Ezzel pedig szinte ismét megfelezte a vállalkozások amúgy is csökkentett bevételeit.
 
  A kéményseprő magánvállalkozások szándékos csődbejuttatásának a menete azonban ezzel még mindig nem ér véget. A hírek szerint a kormány jövőre újabb, jelentős befektetéseket igénylő feladatokat (például mérőeszközök beszerzése, nyílászáról ellenőrzése) zúdít az ilyen cégek nyakába, nem törődve azzal, hogy a társaságok már így sem képesek a rezsicsökkentés miatt a korábbi töredékére csökkent bevételeikből működőképesek maradni. Így aki addig talpon marad, az január után vérzik majd el.
 
   A kormányzat országos szintű problémát idézett elő a kierőszakolt díjcsökkentéssel. Azt ugyanis senki nem tudja - állítja az elnök -, hogy mi történik majd akkor, ha szinte valamennyi megyében egyszerre áll le a kéményseprői szolgáltatás.
Egyes szakértők szerint a kéményseprési ágazatban is a piac Fidesz által ellenőrzött, erőszakos újraosztása történik. A csődbe kergetett cégek helyét ugyanis vélhetően kormányközeli vállalkozások veszik majd át, amelyek azonban már kapnak működésükhöz kormányzati támogatást a közpénzekből, vagy emelt tarifával dolgozhatnak.
 
Az állami seprés sem olcsóbb
 
   Nem lesz olcsóbb megoldás, ha a kényseprői feladatokat az állam végzi a jövőben. A kormányzatnak ugyanis ugyanúgy fizetnie kell - de már adóforintokból - a ma még magánvállalkozásokat terhelő működési költségeket, mint a jelenlegi cégeknek. A tulajdonosi szerkezet átalakulása miatt nem lesz hatékonyabb a kéményseprés - nyilatkozta Schmidt Jenő. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének az elnöke úgy véli: a javarészt családi vállalkozásként üzemelő kéményseprő cégek eddig sem vették ki a cégekből a profitot, a megszerzett minimális nyereséget a többség visszaforgatta a vállalkozásába.
 
 Nem csak szerencsét hoz a kéményseprő
 
  Kéményseprő szolgáltatásra mindenképpen szüksége van a lakosságnak - állítják szakértők. Az ilyen cégek adnak ugyanis engedélyt az új, a felújított, illetve az átalakított tüzelési rendszerek üzembeállítására. Emellett a kéményseprők ellenőrzik legalább négy évente a kémények állagát. Ez azt jelenti, hogy évente az összes kémény állomány negyedét kell megvizsgálniuk a szakembereknek. A vegyes-tüzelésű rendszerek esetében viszont évente egyszer kötelező ellenőrizni és kitisztítani a kürtőket. A lakosság ugyanis az ilyen kazánokban bármilyen hulladékot elégethet, s ezek rendkívül hamar, akár néhány hét alatt is olyan lerakódásokat okozhatnak a kéményekben, amelyek veszélyeztethetik a lakók életét. Korábban éppen emiatt volt kötelező minden évben kétszer is megvizsgáltatni a füstelvezető kürtőket.
 
Forrás: Népszava

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kisöprik a kéményseprőket.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector