Startlaphoz Csatlakozz!

A panziók 41,6 százaléka nem él a lehetőséggel

Problémák a SZÉP-kártya elfogadásánál

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 26. csütörtök, 11:15

 A panziók 41,6 százaléka máig nem használja ki a 2012 eleje óta
számukra is rendelkezésre álló lehetőségeket. Ezt mutatja a cafeteriatrend.hu 169 szálláshely megkérdezésével született felmérése.
 
  2014 júniusában a cafeteriatrend.hu weboldal munkatársai 169 szálláshelyet kerestek meg egy felméréssel, melyben azok SZÉP Kártya elfogadási szokásait vizsgálták. Az interjúk a különböző kibocsátók kártyáinak elfogadására és az egyes alszámlák kezelésére vonatkoztak.
 
Így fogadják a szolgáltatókat
 
  Sok kártyahasználót tölthet el bosszúsággal, amikor az egyik kibocsátó kártyájával nem tud fizetni egy-egy elfogadóhelyen, mert ott csak egy másik szolgáltató elektronikus utalványát fogadják el. A szálláshelyek esetén úgy tűnik, alig fogunk az idén nyáron találkozni ezzel a problémával.
 
   Míg 2012-ben a válaszadók 65 százalékánál tudtunk mindhárom kibocsátó kártyájával fizetni, addig tavaly és az idei évben mindössze a megkérdezettek 13-14 százalékánál okozhat problémát, hogy pont a mi szolgáltatónk kártyáját nem fogadják el. Ezzel a 80 százalék feletti értékkel úgy tűnik, tetőzik a kibocsátók közti átjárhatóság.
 
   Több problémával találkozunk az alszámlák kezelésénél:
- 2012-től a SZÉP kártya mindhárom (szálláshely, szabadidő, vendéglátás) alszámlájáról téríthetjük a szállás költségünket. Ez a lehetőség tavaly óta a fürdők és strandok számára is biztosított. – emlékeztet Fata László cafeteria szakértő.
 
   A megkérdezett szálláshelyek a tavalyi évhez hasonló 11,8 százalékos mértékben nem fogadják el a vendéglátás alszámlát (ez az érték 2012-ben 14,2% volt) és 29 százalékuknál okoz problémát, ha a szabadidő alszámláról kívánunk náluk költeni.
 
   A panziók esetén még mindig az átlagnál rosszabb a helyzet ezen a téren, és a tavalyi 42 százalékhoz képest alig mérhető javulás. Idén a megkérdezett panziók 41,6  százaléka nem tud mit kezdeni a szabadidő alszámlán lévő pénzekkel. Bár a 2012. évi 60 százalékhoz képest ez sokkal jobb érték, de idén még okozhat ez kellemetlenséget a felhasználók számára.
 
Forrás: cafeteriatrend.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Problémák a SZÉP-kártya elfogadásánál.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector