Startlaphoz Csatlakozz!

Nagymértékben csökkent a kistelepülési polgármesterek egzisztenciális biztonsága

Érdemi érdekegyeztetést sürget a kormány és az önkormányzatok között a MÖSZ

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 29. vasárnap, 18:14

Nincs érdemi érdekegyeztetés a kormány és az önkormányzatok között, ezért a magyar polgármesterek tizedik világtalálkozója résztvevői arra kérik a kormányt, hogy tekintse partnernek őket - áll abban a vasárnapi zárónyilatkozatban, amelyet a Magyar Önkormányzati Szövetség (MÖSZ) által szervezett találkozón fogadtak el a résztvevők.

    Az MTI-hez is eljuttatott, Gémesi György, a MÖSZ elnöke által aláírt dokumentumban hangsúlyozták, hogy a kistelepülési rendszer érték, a magyar kulturális örökség része, ezért mindent meg kell tenni fennmaradásáért. Kifogásolták azonban, hogy az önkormányzati rendszer átalakítása csökkenti az önállóságot, a nem teljes körű feladatfinanszírozási rendszer pedig pénzügyi nehézséget és működési bizonytalanságot okoz.

    Aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzati törvény 2014-től hatályba lépő szabályai álláspontjuk szerint nagymértékben csökkentik a kistelepülési polgármesterek egzisztenciális biztonságát, ezért félő, hogy egyre kevesebb lesz a polgármesteri feladat ellátására alkalmas jelentkező ezeken a településeken.

    A résztvevők a zárónyilatkozatban arra kérték a kormányt, hogy vizsgálja felül az önkormányzati hivatali létszámot, a kötelező közüzemi szolgáltatások rendszerének átalakításánál pedig jelenjenek meg a reális gazdasági és fenntarthatósági szempontok.

    Emellett üdvözölték az adósságkonszolidációt, az önkormányzati szövetségek, a Kárpát-medencei önkormányzatok, illetve a visegrádi országok (V4) önkormányzati szintű együttműködését. Emellett javasolták, hogy legyen évente önkormányzati találkozó az aktuális V4-elnökséget adó államban.

    A Kárpát-medencei önkormányzatok együttműködésének további szélesítése érdekében felkérik a Magyar Önkormányzatok Szövetségét, hogy a határon túli magyar szervezetekkel dolgozzák ki az együttműködés lehetséges formáját.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Érdemi érdekegyeztetést sürget a kormány és az önkormányzatok között a MÖSZ.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector