Startlaphoz Csatlakozz!

Lejárt a bérmegállapodás

Sztrájkhelyzet a budaörsi Lagermax Autótranszpont Kft-nél

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 07. hétfő, 09:14

A Lagermax Autótranszport Kft. budaörsi telephelyén a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSZ) által létrehozott sztrájkbizottság a 2014. évi bérmegállapodásról szóló érdemi tárgyalások kikényszerítése érdekében 2014. július 7-én reggel 8-tól 10 óráig figyelmeztető sztrájkot hirdetett meg.

   Az MCDSz számos kezdeményezése ellenére több mint fél éve nem jött létre a 2014. március 31-én lejárt bérmegállapodás helyébe lépő új megállapodás. A márciusban meghirdetett sztrájkot a bértárgyalások felgyorsulása reményében a sztrájkbizottság elhalasztotta, de azóta sem történt érdemi előrelépés néhány levélváltáson, illetve formális egyeztetésen kívül.

   A munkáltató halogató magatartása miatt érdemi tárgyalások nem kerültek lefolytatásra. A legutolsó, szakszervezeti kezdeményezésre történt formális konzultációra 2014. július 2-án került sor, amely szintén nem hozott eredményeket, így megállapodás sem született.

   A figyelmeztető sztrájk meghirdetésével és megtartásával az érdemi tárgyalások kikényszerítését és az új bérmegállapodás megkötését kívánja elérni az MCDSz, amelyre számos javaslattal állt már elő.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Sztrájkhelyzet a budaörsi Lagermax Autótranszpont Kft-nél.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector