Startlaphoz Csatlakozz!

Négy hónap plusz munkabért biztosít munkavállalóknak a kollektív szerződés

Jövő héten indulnak a nokiás egyeztetések

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 23. szerda, 08:57

 Az elbocsátásokról szóló tárgyalásokat jövő hét elején kezdi meg a Nokia-gyár szakszervezetének vezetése a gyár illetékeseivel, s 15 nap van az egyeztetések lezárására – jelentette ki László Zoltán, a Nokia-gyár Vasas szakszervezeti alapszervezetének vezetője a Népszabadságban. Hozzátette egyértelműen érezhető, hogy a vállalat vezetése olyan megoldást szeretne tető alá hozni, amely a dolgozók számára megnyugtató.

   Az érdekvédelem jelenleg próbálja a kialakult helyzetet elmagyarázni a dolgozóknak. Feltérképezik, begyűjtik az igényeket, mert ezeket is szeretnék a társaság menedzsmentje elé terjeszteni. Balogh Béla, a 230 munkáltatónál jelen lévő Vasas szakszervezet elnöke jelezte: ott, ahol jelen vannak, a személyzeti vezetőknél el kívánják érni, hogy a jelenleg üres, de a nokiás dolgozóknak profilba vágó munkahelyeket jelezzék az érdekvédelmi szervezetnek, amely így azonnal „tippet” is tud adni az utcára kerülő dolgozóknak. Ez mindenképpen segíthet a most nehéz helyzetbe került alkalmazottaknak. A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: van kollektív szerződés a Nokiánál, amely „nem is olyan rossz”. A törvényben előírtakon felül 4 hónap plusz munkabért biztosít munkavállalóknak.
 
   Felvetésünkre László Zoltán kifejtette: arról jelenleg már nincsenek pontos számaik, hogy a két évvel ezelőtti, 2300 ember elbocsátását hogyan sikerült kezelni. Korábbi mutatók akadnak, azok szerint a leépítések befejezése után egy évvel a munkavállalók 72 százalékának volt új állása. Szeretnék a mostani helyzetet jobban menedzselni – tette hozzá. László Zoltán egy kérdésre válaszolva kijelentette: a kormány részéről bejelentett öt pontos akciótervben vannak nagyon fontosak, de sajnos olyan is, amely nem tud gyors és megnyugtató választ adni a dolgozók problémáira.
 
   - Az unió számára az egyik legfontosabb feladat most, hogy segítséget nyújtson a helyi nokiások számára – jelentette ki Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi ügyekért felelős biztosa. Rámutatott, hogy segítségnyújtásként jelenleg két forráslehetőség jöhet szóba. Az egyik az Európai Szociális Alap, a másik pedig a Globalizációs Kiigazítási Alap. Mindkettőből képzéseket, átképzéseket, tanulmányokat, de közvetve akár vállalkozásindítást is lehet finanszírozni, s mindkettőt a kormánynak kell igényelnie.
 
    A kettő között az a különbség, hogy míg az előbbi programokhoz kötődik, vagyis például tanfolyamokat lehet belőle indítani, addig a második esetében egyének számára is „kiosztható” a pénz. Ezzel kapcsolatban hozzátette: a Nokia ügyében jelenleg még csak tájékozódott, a magyar kormány szereplőivel jövő héten ülhet le, hogy egyeztessenek a szükséges lépésekről. Így akár a források lehívásáról.
 
   Kérdésre válaszolva megjegyezte egyeztetés alatt van a Microsoft egyik vezetőjével egy uniós szintű találkozó, mert az EU szeretné megismerni a cég terveit, hiszen a vállalatnál bejelentett átszervezés az unió egészét érinti. Konkrét esetben egyáltalán nem mellékes, hogy a komáromi gyárban mintegy 600-650 szlovák munkavállaló is dolgozott. Kormányuk egyébként számukra ugyancsak igényelhet az említett két alap forrásaiból.
 
  Andor László jelezte, hogy tárgyalt már a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat illetékeseivel is. Közölték, hogy az derűlátásra ad okoz, hogy az észak-nyugati országrészben több helyről is jeleztek munkaerőigényt, s az ország több területén is készül olyan beruházás, ahol olyan képzett munkaerőre lenne igény, amilyenek a nokiás dolgozók. 
 
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Jövő héten indulnak a nokiás egyeztetések.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector