Jelenleg mintegy 160-170 ezer lehet a közfoglalkoztatottak száma
Közfoglalkoztatás: valamivel több mint 10 százalék tudott elhelyezkedni
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 02. szombat, 12:05
Közzétéve: 2014. augusztus 02. szombat, 12:05
Tavaly a közfoglalkoztatásból kilépők 11,54 százaléka helyezkedett el az elsődleges munkaerőpiacon. Idén a közfoglalkoztatásra 231 milliárd forintot fordít az állam – írja a Világgazdaság.
Augusztus 1-jétől ismételten elindítottuk a kistérségi startmunka mintaprogramok szociális programelemeit, illetve két értékteremtő programelemét – nyilatkozta lapunknak a Belügyminisztérium (BM), miután a kibővített közfoglalkoztatásról érdeklődtünk. A tárca közölte, hogy a kormány hatályon kívül helyezte a mintaprogramok indítása időtartamának végére vonatkozó rendelkezést, így a továbbiakban is lehetőség van ezek működtetésére 2014. június 30-át követően. Ezenfelül az önkormányzati foglalkoztatók is jelezték igényüket a program folytatására.
A kistérségi startmunka mintaprogramok szociális jellegű programelemeinél (belvízelvezetés, belterületi utak karbantartása, mezőgazdasági utak karbantartása, illegális hulladéklerakó helyek felszámolása, bio- és megújuló energiafelhasználás) a BM megvizsgálta a más tárcáknál, hasonló tevékenységekre nyújtott támogatásokat, hogy kiszűrjék a kettős finanszírozást, illetve hatékonyabban használják fel az állami forrásokat. Ezek alapján a közfoglalkoztatók belvízelvezetésre, illegális hulladéklerakó-helyek felszámolására, belterületi utak karbantartására, mezőgazdasági utak karbantartására, téli és egyéb értékteremtő valamint helyi sajátosságokra épülő programokra nyújthattak be kérelmet.
A BM egyedi programokról is egyeztet a közfoglalkoztatókkal, így olyan programokat folytathatnak, amelyek lehetővé teszik egyrészt az elsődleges piacon munkakínálat híján elhelyezkedni nem képes szakképzett munkaerő, valamint a kiemelt célcsoportok közül a hajléktalanok, romák, vagy megváltozott munkaképességűek bevonását.
A kormányhivatalok munkaügyi központjainak adatszolgáltatása alapján a 2014. július 21. és 2014. július 27. közötti időtartamban a hatósági szerződések alapján közfoglalkoztatottak létszáma 200 533 fő volt. A téli átmeneti közfoglalkoztatás 2013. november 1-je és 2014. április 30-a közötti időtartamban zajlott 200 ezer fő közfoglalkoztatásával, amelyből 2013. december 1-je és 2014. március 31-e között 100 ezer fő képzése valósult meg. Czomba Sándor , a nemzetgazdasági tárca államtitkára nemrég azt közölte lapunkkal, hogy az előző hónap 20-i adatai alapján mintegy 130 ezer fő volt a közfoglalkoztatottak száma, jelenleg mintegy 160-170 ezren lehetnek.
Idén a közfoglalkoztatás támogatására a 2014-es költségvetésben 183,8053 milliárd forintot terveztek, de ezt a keretet június 30-án további 47,3 milliárddal megemelték. Így végül összesen 231,1 milliárdos forrás áll a rendelkezésre.
A BM lapunkkal közölte, hogy az elhelyezkedés tényét a közfoglalkoztatásból történő kilépést követő 180. napon vizsgálják. Ezek alapján az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedettek aránya a 2012-ben kilépők vonatkozásában elérte a 14,7 százalékot (32 243 fő), amely a 2013-ban kilépők esetében 11,54 százalék volt. A tárca szerint az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedés nem elhanyagolható mértékű, tekintettel arra, hogy gazdaságilag és infrastrukturálisan elmaradott térségekben zajló programokról és munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatásáról van szó.
Képzés a közmunkásoknak
A belügyi tárca közlése szerint 2012. évtől 2014. július 27-ig mindösszesen 131 853 fő közfoglalkoztatásban résztvevő képzését biztosították, amelyből eddig 115 531 fő sikeresen be is fejezte a képzését (jelenleg 9736 fő képzése folyamatban van). A lemorzsolódók száma 6586 fő országosan, míg az önkéntes nyilatkozatok alapján a képzésbe vont romák száma 28 478 fő. A július 25-i állapot szerint a mezőgazdasági programokat érintő, 2012. és 2013. évben indított képzésekben összesen 19 429 fő vett részt, amelyből 13 866 fő vizsgakötelezettségének eredményesen eleget tett. E képzési programokban jelenleg még 3866 fő vesz részt.
Forrás: Világgazdaság