Startlaphoz Csatlakozz!

Kis- és középvállalkozások

Egymilliárd forintot kapnak a Csongrád megyei vállalkozások munkahelyteremtésre

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 16. szombat, 08:03

A kis- és középvállalkozásokat támogatja a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázata, amely két körben országosan mintegy 16 milliárd forintot oszt szét, ebből 1 milliárd forint jutott 120 Csongrád megyei kis- és középvállalkozásnak, a támogatás felhasználásának feltétele az új munkahelyek létrehozása.

    “A Nemzetgazdasági Minisztérium évről évre bővülő keretet biztosít a támogatásoknak, ezúttal a meglévő vállalkozások fejlesztését, új beruházásait, a foglalkoztatotti létszám növelését segíti központi költségvetési forrás” – mondta el Juhász Tünde kormánymegbízott. “Az eredetileg 13 milliárd forintos keret 3 milliárd forinttal bővült a kis- és középvállalkozások nagy igénye és a nagy számú sikeres pályázat miatt” – tette hozzá. A kormánymegbízott kiemelte, a jelenlegi vissza nem térítendő támogatásból Csongrád megye 1 milliárd forintot kapott, ez 120 vállalkozás között oszlik meg, és 518 új munkahely létrejöttét és 2000 foglalkoztatott munkaviszonyának garantálttá válását teszi lehetővé.

    Bakos László, a munkaügyi központ általános igazgatóhelyettese elárulta, hogy a benyújtott és a támogatott pályázatok száma is folyamatosan nő a megyében, az elmúlt két évben megduplázódott mind a pályázatok száma, mind a támogatásra fordított összeg. “Az eredmények a minisztériumi forrás növekedésének, a pályázati feltételek könnyítésének, a Csongrád megyei hivatal támogatási intenzitásának, a növekedő beruházási kedvnek, és az egyre szélesedő tájékoztatásnak köszönhető” – mondta el az igazgatóhelyettes. Bakos rámutatott, hogy a támogatott vállalkozások tevékenységi köre rendkívül tág: kereskedelem, vendéglátás, élelmiszeripar, faipar, építőipar,, szórakoztatás, és olyan különlegességek is előfordulnak, mint például a kandallógyártás vagy a szeszes ital-gyártás.

    “A támogatásból két élelmiszerboltot nyitott meg a Ka-Do 3000 Kft., egyet az Oskola utcában, egyet pedig a Kolozsvári téren, és 12 új munkahely teremtés vállalta a cég” – nyilatkozott Kisznyér Péter, a 19 millió forint támogatásban részesülő Ka-DO 3000 Kft. vezetője. A családi vállalkozás 20 éve működik, hét élelmiszerboltot működtet, több, mint hatvan embert foglalkoztat, decembertől nyolcvan főt kívánnak alkalmazni. “Jelenleg még izgulunk, mert egy élelmiszerbolt esetében egy-két év, mire kiderül, hogy teljes mértékben működőképes, reméljük, hogy vásárlóbarát szemléletünk versenyképessé teszi üzletünket a multik által dominált piacon, a kapott támogatásból sikeres középvállalkozást tudunk fenntartani” – árulta el Kisznyér Péter.

Forrás: Szegedma.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Egymilliárd forintot kapnak a Csongrád megyei vállalkozások munkahelyteremtésre.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector