Startlaphoz Csatlakozz!

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Nem változik a nyugdíjrendszer

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 18. hétfő, 13:26

Nem tervez változást a jelenlegi nyugdíjrendszerben a kormány - erősítette meg képviselői kérdésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

    "Célunk, ahogy eddig, úgy ezután is a fenntartható és méltányos nyugdíjrendszer. Eddig is kiemelt célunk volt а nyugdíjak értékállóságának megőrzése, ennek eredményeként az előző ciklusban az általános fogyasztói árnövekedéshez képest 4,0 százalékkal, а nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számítva 3,8 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke" - írják.

    Hozzáteszik: Továbbra is a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése a cél, ennek érdekében januárban valamennyi nyugdíjas a tervezett infláció mértékével megegyező, 2,4 százalékos nyugdíjemelésben részesült. А Népesedési Kerekasztal nyugdíjjal kapcsolatos javaslatairól sem а Kormány, sem az EMMI vezetése nem tárgyalt. А javaslatokat először szakértői szinten kell megvizsgálni, így а Kormány nem hozott, nem is hozhatott döntést arról, hogy а javaslatok bármelyikét be kívánná vezetni.

    Július végén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is hangsúlyozta: nem terveznek változtatást a nyugdíjrendszerben.

Szerző: VG-online-H.É.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem változik a nyugdíjrendszer.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector