Startlaphoz Csatlakozz!

Az összeolvadás az egyetlen ésszerű megoldás

MaSZSZ: Kongresszus igen, egyesülés nem

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 20. csütörtök, 18:59

A három szakszervezeti konföderáció egyesülésének kimondása helyett legfeljebb az integráció további menetrendjét határozhatja meg pénteken a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) kongresszusa – olvasható a Népszabadságban.

   A versenyszférában működő Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), valamint a közszférában érdekelt Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) összeolvadási szándékát tavaly május 1-jén jelentették be, és az MaSZSZ-t a múlt év decemberében meg is alakították. Akkor egy évet adtak arra, hogy kidolgozzák, a hármak milyen módon állnak össze, s döntenek önálló szervezetként való megszűnésükről.
 
   Az eredeti elképzelések szerint az alapítóknak a kongresszusig dönteniük kellett volna saját felszámolásukról, ám ilyen határozatot csak az MSZOSZ hozott. A SZEF viszont befékezett, mondván, egyelőre nem tudni, milyen programot hirdet az MaSZSZ. Ugyanakkor garanciákat kérnek arra vonatkozóan, hogy egy nagy szerveződésen belül miként érvényesíthetik a saját érdekeiket. A rendszerváltozás után egyébként azért léptek ki az MSZOSZ-ből, mert úgy érezték, hogy a versenyszférát képviselő többséggel szemben háttérbe szorultak. A SZEF váratlan lépése után az Autonómok sem döntöttek a megszűnésükről.
 
   Az egyesülést ennek ellenére mindhárom konföderáció támogatja. Pataky Péter MSZOSZ-elnök kijelentette, hogy a kongresszust módosított napirenddel megtartják, és ott meg kell határozni egy új ütemtervet, amely lehetővé teszi az integrációs folyamat jövő februárig történő lezárását. Székely Tamás, az Autonómok első embere, illetve Fehér József, a SZEF alelnöke ugyancsak megerősítette: az összeolvadás az egyetlen ésszerű megoldás. Fehér hangsúlyozta, hogy valóban vannak fenntartásaik, de az ellentétek korántsem feloldhatatlanok.
   Pataky és Fehér is kijelentette ugyanakkor, hogy a pénteki kongresszuson nem csak a szakszervezetek belső ügyeivel kell foglakozni. Napirendre kell tűzni a dolgozókat érintő aktuális kérdéseket is, ilyenek például a közszférában kilátásba helyezett leépítések, az új adózási szabályok, a munkanélküli-segély megszüntetése, s általában a munkavállalói jogok helyzete.

Forrás: Népszabadság
 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - MaSZSZ: Kongresszus igen, egyesülés nem.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector