Startlaphoz Csatlakozz!

Apadnak a bevételek

Nem tervez elbocsátásokat a Magyar Posta

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 20. kedd, 08:40

A hagyományos postai forgalom csökkenése és a bevételek apadása ellenére sem tervez az idén létszámleépítést a Magyar Posta - írja a Napi Gazdaság keddi számában.

    A vállalat a lap megkeresésére közölte: nem számítanak jelentős létszámcsökkenésre a következő időszakban, a levél- és csekkforgalom csökkenéséből kieső árbevételt új - például elektronikus - szolgáltatások bevezetésével kívánják kompenzálni.

    Az üzleti tevékenységet érintő jelentősebb változások hatással vannak a humánerőforrás-gazdálkodásra, de jelen ismeretek alapján ez egyelőre nem indokol csoportos létszámleépítést - közölte a társaság. 

    A Magyar Posta árbevétele, ha minimálisan is, de csökkent az elmúlt évek során, a legutolsó, 2013-as beszámoló szerint a cég árbevétele 191,2 milliárd forint volt. Mindeközben az alkalmazottak száma is kisebb lett, a cégbírósági adatok szerint három év alatt csaknem 1700 fővel. A Magyar Posta tavaly tovább zsugorodott, lapértesülések szerint a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 2014 első negyedévben 31 701 fő volt, a második negyedévben pedig 31 322, míg 2013 végén még csaknem 32 300-an dolgoztak a társaságnál - írja a Napi Gazdaság.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem tervez elbocsátásokat a Magyar Posta.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector