Durva szakadék Budapesten
A Ferencvárosban él a legtöbb munkanélküli
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 07. vasárnap, 08:35
Közzétéve: 2015. június 07. vasárnap, 08:35
Bár Budapest munkanélküliségi rátája sokkal jobb az országos átlagnál, a kerületek között óriási eltérések vannak. A budai kerületekben alig vannak munkanélküliek. A Ferencváros azonban az országos átlagnál is rosszabbul áll – írja a vs.hu.
A munkanélküliségi, foglalkoztatottsági adatok az elmúlt években mindannyiszor jobbak lettek az összesített adatok szerint. (Ez részben a közfoglalkoztatással is magyarázható, de a közmunkaprogram hatásaitól most eltekintünk.) A hivatalos – április végi – tényadatok szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által mért országos munkanélküliségi ráta (hivatalos nevén relatív munkanélküliségi mutató) azonban alig változott. Idén áprilisban 6 százalékos volt, ez lényegében megegyezik a tavaly áprilisi 5,95 százalékos adattal, valamint a múlt év egészében mért 6,05 százalékkal.
Az országon belül azonban jelentős a szóródás, vannak olyan megyék – például Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Nógrád –, amelyek a legfrissebb adatok szerint két számjegyű rátával rendelkeznek, míg Győr-Moson-Sopron 2 százalék alatti mutatót ért el. Szintén kedvezőnek számít országos szinten a budapesti adat: idén áprilisban 3,16 százalékos munkanélküliségi rátája volt a fővárosnak, amely lényegében fele az országos átlagnak. (Tavaly áprilishoz képest egyébként valamivel rosszabb a legfrissebb budapesti érték, mivel akkor 3 százalék alatt volt a mutató.
A főváros jó eredménye nem meglepő, ugyanis mindig kedvező eredményeket ért el az országos szinthez képest. A Buksza viszont arra volt kíváncsi, hogy a fővároson belül, a kerületek munkanélküliségi rátája hogyan alakult. Az összevetésből kiderül, hogy jelentősek a különbségek.
Forrás: vs.hu