A közfoglalkoztatás nem lehet ellenfele az elsődleges munkaerő-kínálatnak

A cél, hogy a reálgazdasági szféra teremtsen új állásokat – hangsúlyozza Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Normál üzemmenetben az várható, hogy jövőre a versenyszférában hatvan-hetvenezer új munkahely jön létre. Ha pedig ezt a dinamizmust képesek lennénk a következő években is tartani, nem lenne szükség arra, hogy 2018 környékén négyszáz-ötszázezer ember segélyezéséről vagy közfoglalkoztatásáról kelljen gondoskodni – jelentette ki a a Magyar Hírlapnak adott interjúban Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. A politikus ismertette: a 2016-os büdzsében háromszáznegyvenmilliárd forint áll majd rendelkezésre közfoglalkoztatásra. S mint mondta, a duális képzés kapcsán a huszonnegyedik órában vagyunk.

– Milyen munkaerő-piaci előrejelzés rajzolódik ki a 2016-os költségvetési koncepcióból?

– Szeretnénk, hogy azok a folyamatok, amelyek az elmúlt másfél évben megindultak, megerősödjenek: 2013 második felétől ugyanis foglalkoztatásbővítő dinamizmus figyelhető meg. Ennek lényege, hogy már nem a közfoglalkoztatás, hanem a versenyszektor produkálja az új állásokat. Mindez egyértelműen látszik az adatokon. A feldolgozóipar, a kereskedelem, szálláshelyek, vendéglátás, építőipar és mezőgazdaság: ezek azok a területek, amelyek jól teljesítettek. Bízunk abban, hogy a következő időszakban ezt a dinamizmust fenn tudjuk tartani, ráadásul az európai uniós források erre majd rá is segítenek.
A cél, hogy a kis- és közepes vállalkozások felé tereljük ezeket a pénzeket, a központi dotációk itt kerüljenek felhasználásra. Normál üzemmenetben az várható el, hogy hatvan-hetvenezer új munkahely tud létrejönni a versenyszférában, azaz az elsődleges munkaerőpiacon. Ha ezt a tempót képesek lennénk a következő években is tartani, nem lenne szükség arra, hogy 2018 környékén négyszáz-ötszázezer ember segélyezéséről vagy közfoglalkoztatásáról kelljen gondoskodni.

– Ezek szerint középtávon visszahátrálnak a közfoglalkoztatástól?

– Nagyon fontos eszköznek tartjuk a közfoglalkoztatást, de nem lehet versenytársa az elsődleges mun­kaerőpiacnak.

– A jövő évi költségvetés, valamint középtávon a gazdaságpolitika hogyan kalkulál a közfoglalkoztatással?

– Jövőre háromszáznegyvenmilliárd forint áll majd rendelkezésre, az idei kétszázhetvenmilliárdos közfoglalkoztatási kerettel szemben. Ez majdnem háromszázezer ember – napi szintű – közfoglalkoztatását teszi elméletileg lehetővé. Ha azonban rápillantunk a konvergenciaprogramra, kiderül belőle, hogy 2018 környékére ez ez összeg több mint négyszázmil­liárd forintra megy föl. Ám középtávon nem lenne egészséges, ha az adófizetők pénzéből egy harmadlagos munkaerőpiac jönne létre, amely nyilván jobb, mint a segélyezés, de azt is jelentené: a versenyszféra nem lenne alkalmas ilyen nagyságrendben munkahelyek létrehozására. Abban hiszünk, hogy az az átlag négyszázezer ember, akinek a foglalkoztatásáról gondoskodnunk kell, a versenyszektorban találja majd meg a munkahelyét. Az említett hatvan-hetvenezer új, a reálgazdaságból érkező állás – éves alapon természetesen – orvosolná a problémát. A következő években tehát kétszáz-kétszáznegyvenezer új munkahely a versenyszférában jöhet létre.

– A mostani szisztémához képest lesz-e új elem az ellátási rendszerben? Bevezetnek-e új foglalkoztatási eszközöket?

– A cél, pontosabban a tendencia az, hogy a segélyezési rendszer helyett a foglalkoztatásra helyezzük a hangsúlyt. Ami pedig újdonságot jelenthet, például az úgynevezett foglalkoztatás-helyettesítő támogatást, ez huszonkétezer-nyolcszáz forint, ezt mintegy ötven-ötvenötezren kapják, szeretnénk a következő időszakban kivezetni, illetve felváltani közfoglalkoztatásra.

– Pedig nagyságrendileg az utóbbi „bejött”, nem?

– Pont az ellenkezője: nyilvánvaló, hogy huszonkét-huszonháromezer forintból lehetetlen megélni! Ráadásul az elv sem mindegy: segélyt kapok – huszonkétezret –, vagy munkáért részesülök ötvenkétezer forintban.

– A Nemzeti Munkaügyi Hivatal a múlt év végén megszűnt, funkciói különböző helyekre, más minisztériumokhoz kerültek. Lassan eltelt fél év: mik a leszűrhető tapasztalatok?

– Szeretném leszögezni: az átalakulás már 2012-ben megkezdődött. Tulajdonképpen a múlt év végén, pontosabban idéntől teljes mértékben integrálódott a kormányhivata­lok alá a munkaügyi szervezet, egyébként pedig két lábon áll a rendszer. Az egyiknek, amely a közfoglalkoztatást „vezényli”, a Belügyminisztérium a szakmai felelőse, míg az aktív foglalkoztatáspolitikai oldalon – bértámogatások, egyéb eszközök – a Nemzetgazdasági Minisztérium található. Vagyis a szakmai irányítás jelentős része továbbra is a minisztériumoknál van, míg a napi munkák kezelése, például a munkáltatói jogkör gyakorlása, a kormányhivatalok feladatköre.

– Gyermekbetegségek? Funkcióváltásból fakadó hibák?

– Természetesen gyermekbetegségek felbukkantak, hiszen egy nagy szervezet, a munkaügyi hivatalok lettek részei a kormányhivataloknak. Ugyanakkor különösebb probléma nélkül működik a rendszer, a jogszabályi hátteret kell a következő időszakban úgy kialakítani, hogy a munkatársaink a kellő odafigyeléssel és törődéssel tudják végezni a munkájukat.

– Mekkora „létszámingást” – elbocsátást vagy felvételt – jelentett ez az átalakulás?

– Miután nem volt túlterjeszkedve a munkaügyi szervezet – a Nemzeti Munkaügyi Hivatal megszűnt mint középirányítói háttérintézmény –, a szükséges és hasznos feladatokat könnyen be lehetett illeszteni a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

– Miközben az ország egyik pontján magas a munkanélküliségi ráta, addig a fejlettebb régiókban nem lehet friss, szakképzett munkaerőt találni. Milyen eszközei lesznek a jövőben az érintett hatóságoknak arra, hogy feloldják ezt a dilemmát? Konkrétan: hogyan lehet áttelepíteni Ózdról Szombathelyre állástalanokat?

– Ismerjük a magyar munkaerő mobilitását: a nullához közelít. Tartós megoldás – bármilyen eszközt fogunk kitalálni – nincs. Két évvel ezelőtt indítottunk lakhatási támogatás címén programot, most már több mint két­ezren veszik igénybe, s ez a korábbi évekhez képest jó arány, de a négyszáz­ezres táborhoz képest még elenyésző. Úgy tűnik, hogy csak a fia­talok azok, akik képesek könnyebben mozdulni. Ők azok, akik lépnek. Ehhez hasonló mobilitási programokat tudunk még indítani, s a ter­veink­ben szerepel a bérlakásprogram felpörgetése is – azokon a helyeken, ahol komoly munkaerőhiány jelentkezik. Igazából a megoldás az, hogy a munkahelyeket kell odavinni, ahol a munkáskéz rendelkezésre áll. Mert a borsodi vagy szabolcsi térségekben rengeteg a munkanélküli, de az ország egyik legszebb területei is, s az ott élők nem akarnak eljönni onnan.

– Miért nem építenek több bérlakást, munkásszállást állami pénzből?

– Természetesen „belevágunk” ezekbe a lehetőségekbe is. Szeretném azonban a figyelmet arra is felhívni, hogy néhány héttel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök Székesfehérvárott jelezte is, hogy ez a kormány számára is gond. Vagyis bizonyos térségekben nagyon komoly munkaerőhiánnyal küzdenek. S az egyik legnagyobb gátja ennek a lakhatás kérdése. Számos régi laktanyát lehetne átalakítani: ez a lakhatási téma valószínűleg állandóan a fókuszban lesz.

– Mit jelent majd a Modern Városok Programja munkaerő-piaci megközelítésből?

– Nagyon sokat. Ha csak az építőipart figyeljük, akkor kiderül, hogy ez az alágazat is magához tért, de elsősorban a mélyépítés része az, amely húzza a GDP-t, és a foglalkoztatotti létszámot is bővíti. Erre kellene a magasépítész részen is ráerősíteni. A megyei jogú városok, megyeközpontok nagyon komoly kiindulási pontjai lehetnek egy-egy régió felzárkózásának, amelyhez be tudnak csatlakozni a kisebb városok, települések. Akkor, amikor úgy döntött a kormány, hogy a nagyvárosok fejlesztéseit előnyben részesíti, jó döntést hozott. Ők lesznek a kovászai a gazdaságfejlesztésnek.

–  Mit várnak a beruházási alaptól?

–   Nos, láttunk Magyarországon is olyan időszakot – 2004–2005-ben –, amikor a GDP négy-öt százalékos növekedése mellett a foglalkoztatás stagnált. Nem kéz a kézben járnak egymással a vállalati fejlesztések és a foglalkoztatási helyzet javulása. Oda kell figyelni a kormánynak arra, hogy a technológiai fejlesztésekből, beruházásokból új állások jöjjenek létre. Mi elsősorban a kkv-szektorban várjuk ettől a beruházási alaptól a létszámbővülést. Az évi hatvan-hetvenezres foglalkoztatotti növekménynek ez is az alapja lehet az uniós pénzek mellett.

– Az elmúlt években hatalmas fejlesztések valósultak meg a járműiparban. Véget ért ez a korszak, vagy továbbra is lendületben vannak a nagy járműipari cégek?

– Láthatóan jól érzik magukat ezek a nagyvállalatok, elégedettek is a magyar munkaerővel, és az adórendszer is úgy alakul át, hogy mérsékelje az élőmunkára rakódó terheket. A közvetett hatásban azonban még több lehetőség van: a beszállítói háttér kialakítása, a kkv-k bevonása révén. A legnagyobb cégek esetében is tíz-tizenöt százalékos a hazai beszállítói hányad, s mi azon dolgozunk, hogy jelentősen javuljon az arány. A következő időszakban ezeket a szempontokat is figyelembe vesszük a pályázatoknál.

– Hogy állunk a duális képzésben? Mikortól lehet azt mondani: meghonosítottuk?

– A házat felépítettük: a jogszabályi hátterét, működési környezetét megteremtettük. Most már „csak” be kell lakni a házat, de az ugyanolyan bonyolult, mint az építkezés. A kamarákkal együttműködve az a legfontosabb cél, hogy a képzés ne papírízű legyen, hanem a valóságos piaci igényeknek és a valóságos tartalomnak megfelelő képzés folyjon. Akár szolgáltatásról, akár pedig a termelői szféráról legyen szó: nagyon a huszonnegyedik órában vagyunk. A következő években a nyugdíjaztatás miatt ötvenezren lépnek ki a hiányszakmákból, például tizenkétezer mérnök hagyja majd ott a munkaerőpiacot. Vagyis a duális képzésnek nincs alternatívája.

Forrás: Magyar Hírlap