Startlaphoz Csatlakozz!

Súlyos árat izetnek a vasárnapi szünnapért a kereskedelmi alkalmazottak

Ezrek kényszerpihenőn

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 29. hétfő, 08:35

Jó a vasárnapi szünnap, csak ezért súlyos árat kell fizetnünk: nőtt a túlórák száma, ráadásul a két egymást követő szabadnaptól is elbúcsúzhattunk, így a hét közbeni ügyintézés is nehezített pálya – panaszkodott a Szabad Föld munkatársának több kereskedelmi alkalmazott.

  A Központi Statisztikai Hivatal adatokat közölt a vasárnapi boltzárról.
 
 Eszerint kétezernél is több, kereskedelemben dolgozó alkalmazott vesztette el munkáját április óta. Leginkább a részmunkaidősök estek áldozatul, 1800-zal kevesebben dolgoznak, a teljes munkaidőben tevékenykedők közül pedig 622-nek mondtak fel. A vasárnapi boltbezárást a kereskedők a hét többi napján kompenzálják – korábban nyitnak, később zárnak. A túlórák száma öt éve nem volt ilyen magas: a kiskereskedelemben 378 ezer órát túlóráztak az alkalmazottak áprilisban, ez 16 százalékkal több a februári adatnál.
 
  A Nemzetgazdasági Minisztérium cáfolja, hogy elbocsátások lettek volna, a számokat nem szezonálisan, hanem éves szinten kell vizsgálni. 

Zár a Balatonon is

  Hiába a lobbi: a kormány nem ad felmentést a magyar tenger településein működő boltoknak. A Balatoni Szövetség arra kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, legalább a nyári szezonban lehessenek vasárnap is nyitva a boltok. A vakáció csak most kezdődött, de már érezhető a boltzár hatása: szombaton hatalmas a zsúfoltság a tó menti üzletekben, az alapvető áruk pedig nagyon hamar elfogynak. Akadnak kis boltok, amelyek vasárnap is nyitva lehetnek, ezekben az üzletekben azonban többen panaszkodnak, a hetedik napon drágábban lehet élelmiszerhez jutni.
 
  A vasárnapi boltzár esetleges módosításáról csak ősszel tárgyalnak, ezért erre a szezonra már biztosan minden marad, ahogy van: a hét utolsó napján zárva.

Forrás: Szabad Föld

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Ezrek kényszerpihenőn .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector