Startlaphoz Csatlakozz!

„A májusi fizetésem még sehol, a júniusi talán még a nyáron megérkezik”

Nem kapják meg a pedagógusok az elvégzett munkáért a fizetést

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 02. csütörtök, 11:43

Hónapról hónapra hízik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) adóssága, amely már meghaladja a 12 milliárd forintot. Az állami apparátus forráshiánya miatt mind többen kerülnek szorult helyzetbe: akad olyan tanár, aki május óta nem kap fizetést, s van iskolabuszt vezető vállalkozó, akinek januárban utaltak utoljára – írja a Népszabadság.

 „A májusi fizetésem még sehol, a júniusi talán még a nyáron megérkezik” – így panaszkodik egy óraadó tanár egy közösségi oldal zárt tanári csoportjában, egy másik pedig az érettségiztetésre nem kapta meg még a járandóságát. Egy pályakezdő pedagógus pedig azt írja, hogy ugyan aláíratták velük a röghöz kötést, de nagyon nehéz munkát találni, és ha sikerül is, nem kapja meg az elvégzett munkájáért a fizetést.
 
 Az Orbán-kormány röpke két év leforgása alatt szétverte az önkormányzati fenntartásban lévő iskolarendszert, és az a valami, amit a helyére rakott, minden eresztékében szivárog. Kétségtelen, hogy az önkormányzati rendszerrel is voltak gondok, de az Orbán-kormány államosítása kapcsán minden oktatáshoz értő szakértő előre megmondta: megbénítja a közoktatást az a nagyfokú centralizáció, amellyel az összes önkormányzati iskolát egy hivatalba, a Klebelsberg Iskolafenntartó Központba olvasztották, megszüntetve a jogi, gazdálkodási önállóságukat. Hiába. A közel 120 ezer alkalmazottat foglalkoztató mamuthivatal már a megalakulása pillanatában is forráshiányos volt, tavaly pedig többször kellett a költségvetést módosítani, hogy a hiányt valahogy kezelni lehessen.
 
  Az, hogy a Klik jelenleg sem bír fizetni tisztességesen, nem meglepő. Figyelmeztették erre a kormányt a szakmai szervezetek, de hiába. A Pedagógusok Szakszervezete már korábban az országgyűlési képviselőkhöz fordult nyílt levélben. Ebben „mély aggodalommal” állapította meg, hogy a 2016-os költségvetésről szóló törvényjavaslat nem garantálja a köznevelés rendszerének zavartalan működéséhez szükséges forrásokat.
 
  Az, hogy az érdekvédők nem a levegőbe beszéltek, most látszik igazán: a Klik nem csak a pedagógusoknak nem tud fizetni, hanem a beszállító vállalkozóknak sem.
 
  „Tény, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ előirányzata a tavalyi 532 milliárd 716 millió forintról 549 milliárd 536,2 millió forintra nő, ez az összeg azonban még a pedagógus illetményelőmeneteli rendszer várhatóan növekvő kiadásának fedezéséhez is kevés” – írta májusban a PSZ, hozzátéve: az ez évi hiány is 100 milliárd forintra becsülhető.
 
  Megnéztük az Államkincstár honlapján, hogy a „központi költségvetési intézmények tartozásállománya” fejezet alatt milyen számokat látunk a Klik-ről. Áprilisban 10 milliárd, májusban már közel 12 milliárd forint lejárt tartozása volt az intézményfenntartónak.
 
  Ennek fényében teljesen érthetetlen, hogy egy nemrégiben rendezett konferencián hogyan állíthatta a Klik képviselője, hogy amióta állami fenntartás van, kiegyensúlyozottabban érkezik a pedagógusok fizetése, mint korábban.
 
  Ráadásul nem csak a pedagógusokat sújtja a változás. „Lassan bezárhatjuk a boltot, a Klik csődbe visz minket” – így sűrítette egy mondatba aggodalmait egy személyszállítással foglalkozó dunántúli vállalkozó, aki több kollégájával együtt hónapok óta hiába vár arra, hogy az általános iskolák állami fenntartója kifizesse munkájukat. „Ígérgetnek meg türelmet kérnek, de utalni azt nem tudnak, mindig azt mondják, hogy még nincs miből” – fogalmaztak a sofőrök, akik az állami apparátus „bosszújától” tartva névtelenséget kérve számoltak be kálváriájukról.
 
  A sofőrök egyike – aki kirándulásra, tanulmányi vetélkedőkre, sportversenyekre szállít diákokat mikrobuszával – azt mondta, tavasszal több megbízást is kapott, a munkát elvégezte, a leadott számlákat viszont május óta nem fizeti ki a Klik, holott 15 napon belül kellene átutalnia az összeget. A nyugdíj mellett fuvarozó férfi elmondta, neki, „csak” 100 ezer forinttal tartoznak, ám ez az összeg is nagyon hiányzik most a kasszából. A kocsira van még hitele, ráadásul általában egyik munka bevételéből tudja a következő megbízás előtt feltankolni a buszt. „Végeredményben most az akaratomon kívül is a nyugdíjamból hitelezek a Klik-nek” – fogalmazott.
 
  Egy kollégája – aki tanítási időben hat faluból szállítja naponta a diákokat az iskolába – még nehezebb helyzetben van. Neki januárban fizettek utoljára, így már nettó 2,5 millióra duzzadt a Klik adóssága. „Az állami cég fél éve nem fizeti ki a jogos járandóságomat, de közben egy másik állami hivatal, az adóhatóság nem ilyen nagyvonalú, az áfát, közel félmillió forintot a meg sem kapott pénz után is be kellett fizetnem” – mondta, de megemlítette, ő még szerencsésnek mondhatja magát, mert volt némi megtakarítása, így egyelőre talpon tudott maradni. Akad viszont olyan pénzére váró vállalkozó, akinek a megélhetése került veszélybe. Mint mondta, a kolléga busza lerobbant, de mivel a Klik neki sem fizeti ki több hónapos járandóságát, közel kétmillió forintot, egyszerűen nincs miből megjavítania a kocsiját.
 
  Megkerestük az ügyben a Klik-et is és a köznevelésért felelős minisztériumot is. A köztisztviselők napja miatt a Klik későbbre ígért választ. Az EMMI azonban reagált. „A Klik prioritásként kezeli és a határidők figyelembevételével folyamatosan rendezi a személyi jellegű kifizetéseket”. Ezt az egy mondatot írta a tárca.

Forrás: Népszabadság

 
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem kapják meg a pedagógusok az elvégzett munkáért a fizetést.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector