Az új szabályozás szerint az orvost is felelősségre vonhatnák
Lekerült a napirendről a hálapénz
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 06. hétfő, 13:09
Közzétéve: 2015. július 06. hétfő, 13:09
Jelenleg nincs napirenden a hálapénz elfogadásának büntethetőségére vonatkozó törvényi szabályozás módosítása – közölte megkeresésünkre az Igazságügyi Minisztérium, hozzátéve, tudomásul vették az orvos szakmai szervezetek tervezett változtatással kapcsolatos álláspontját – írja a Magyar Hírlap.
A szervezet szerint az új Btk. alapján – az általunk megkérdezett szakértők szerint – előfordulhat, hogy az az orvos is felelősségre vonható, aki utólag elfogadja az előre nem kért hálapénzt. Az ügyészség osztotta a szövetség álláspontját, megállapítva, hogy a hálapénz elfogadásával kapcsolatban felmerülő passzív gazdasági vesztegetés tényállásának törvényi megfogalmazása nem egyértelmű.
Az Igazságügyi Minisztérium az egyes büntetőjogi törvények módosításáról szóló tervezetében egyértelműsíteni akart, kimondva, nem valósítja meg a vesztegetés elfogadásának bűncselekményét, aki utólag fogad el juttatást valakitől, aki elégedettségét kívánja kifejezni.
Bűncselekménynek minősült volna az az eset, ha az előny elfogadása a kötelességszegés célzatával történik, vagyis az orvos az egyébként ingyen járó ellátást valamilyen juttatáshoz kötné. Egyik percről a másikra azonban kikerült a tervezetből ez a passzus.
Forrás: Magyar Hírlap