Ha a Dunaferr az államhoz kerülne, 7000 dolgozó válna fölöslegessé

 Ha a Dunaferr visszakerülne az államhoz, nem 1500, hanem 7000 dolgozója válna fölöslegessé a társaság vezetője szerint. Mint emlékeztetett: élt már a vasmű a belső munkanélküliség eszközével, a módszer megbukott – írja a Világgazdaság.

   Az ISD Dunaferrnél még nem kezdődött el a társaság felszínen tartásához szükséges, 1500 fős elbocsátás-sorozat, amelynek egyébként is a felfüggesztését kérte a magyar kormány, amíg meg nem állapodik a veszteséges társaság jövőjéről, annak orosz tulajdonosával. A cég vezetője továbbra is a társaság hatékonyságának javításában, nem pedig visszaállamosításában látja a megoldást, derült ki a napokban tartott munkásgyűlésen feltett kérdésekre írásban adott válaszaiból. Mint Jevgenyij Tanhiljevics cégvezető emlékeztetett, volt már állami tulajdonban a Dunaferr, élt is a belső munkanélküliség lehetőségével foglalkoztatási megoldásként, de a módszer megbukott. Ha a tulajdonos visszaadná a Dunaferrt az államnak, akkor 1500 helyett 7000 ember válna feleslegessé.

   Ám az 1500 fős leépítés is csak jottányit viszi közelebb a társaságot a legjobb iparági gyakorlathoz, ennél a számnál a Dunaferr szociális megfontolásból állt meg. Az elbocsátással megtakarítható évi 10 milliárd forint a 4 milliárd forintos negatív üzemi eredmény fedezetéül, adóira és némi beruházásra elég. (A negyedik éve veszteséges társaság tavalyi adózott eredménye mínusz 29,2 milliárd forint volt.)

   Főként az adminisztratív állomány nagy: a Dunaferrnek négyszer annyi irodistája van, mint más acélgyáraknak. Bár ezen a területen az elbocsátásnak alternatívája lehetne a fizetések és munkaidő csökkentése, de hiába: még az idei bérelemelés elhalasztásának terve is akkora sztrájkhoz vezetett márciusban, hogy miatta a társaság elesett az idén eddig kizárólag akkor kínálkozott üzleti lehetőség kihasználásától. Kétmilliárd forint vesztesége keletkezett, ennyi 300 fő egy évnyi keresete. A 2014-es emelés elhalasztásán már a túlélés, több mint hétezer ember fizetése múlik.

   Miközben a Dunaferr vezetője csak a korai nyugdíjaztatást említette olyan területként, ahol cége az államra támaszkodna, máshol többféle mankót is kaptak a megszorult acélvállalatok. Szélső esetekben (leállított, vagy leállítás előtti üzemeknél) éppen a Dunaferr által elutasított állami tulajdonlás lett a megoldás. Ez történt ideiglenesen Szerbiában, ahol ezzel 5300 állást sikerült megmenteni, de ahol az állam stratégiai befektetők keres önmaga helyére. Az uniós Szlovákiában EU-konform támogatásokat és kedvezményeket kap a U.S. Steel ellenőrzésű Kassai Vasmű, Horvátországban pedig a sisaki acélmű újraindítását fontolgatja a helyi kormány. Olaszországban is működhet szigorú (környezetvédelmi) feltételekkel a környezetet addig erősen szennyező, 12 ezer fős Ilva. A francia kormány stratégiai befektető keresésében segít az Arcelormittal ottani érdekeltségének – 2700 munkahely a tét –, ugyanezen cég algériai gyárába pedig beszállt az állam, és vitt is magával 140 millió eurónyi támogatást. Ausztráliában program készült az acélipari vállalatok támogatására, az USA-ban az iparág infrastruktúrájának a megsegítése van napirenden, és még érvényben van az 1933-as Vásárolj Amerikait Törvény, amely szerint néhány kivétellel az állami beruházásoknál helyben gyártott acélt kell felhasználni.

Papírgyártás, nagyüzemben

   A dunaferres irodisták fő feladata gyakran csak a hihetetlenül bonyolult és hatékonyság-gyilkos bürokrácia fenntartása. „Ahol más cégek nem használnak dokumentumokat, mi három félét gyártunk, ahol elég egy email, nekünk 100 oldalas szabályzatunk van, ahol más acélvállalat egyetlen nyomtatott oldalt használ, mi 5 eredeti példányt” – jelentette ki a cégvezető.

  Igaz, hogy Németországban az átlagkereset a kétszerese a dunaferresnek, de ott a munka 3-4-szer hatékonyabb. Észak-Olaszországban a nettó átlagfizetés a dunaferres másfélszerese, Szerbiában, Szlovákiában és Romániában alacsonyabb, Ukrajnában – ahol a munka termelékenysége majdnem azonos a Dunaferrével – felényi.
 
Forrás: Világgazdaság