Startlaphoz Csatlakozz!

Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata: Szolidaritási nyilatkozat a civilekért

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 24. kedd, 19:09
A Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata egy közleményben aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a kormány hétről hétre megsérti a sajtószabadságot, és intézkedéseiben hátráltatja a hátrányos helyzetű csoportok, a szegénység elleni önszerveződések munkáját. Ezért arra kérik az illetékeseket, hogy függesszék fel beavatkozásukat az erre irányuló pályázati forrásokkal szemben. Ahogy fogalmaznak, Magyarországnak bocsánatot kérő diplomáciai magatartást kell tanúsítani Norvégia felé.

A közlemény:  

Mi, fiatal érdekvédők, mint a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozatának és a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség vezetőségének tagjai, kifejezésre szeretnénk juttatni növekvő elbizonytalanodásunkat és aggodalmunkat azon kormányzati hozzáállás és intézkedések miatt, mely már szinte újra és újra, sorozatosan a demokrácia megsértésére irányulnak.

Valótlan, képzelt identitásokra hivatkozva hónapról – hónapra, hétről hétre történnek azon cselekmények, melyek közvetlen vagy közvetett módon például a sajtószabadságot sértik meg, vagy más államok segítségnyújtását megkérdőjelezik. Ezen intézkedésekkel a demokratikus működés kereteinek határát átlépik.

A magyar állampolgárok azon csoportja, kiknek tagjai a társadalomért, a szegénység ellen, az önszerveződésért, a hátrányos helyzetű csoportokért küzdenek; a magyar államtól egyre csökkenő támogatást kapnak, illetve nem kapnak. Ezekért a célokért segítő kezet többek között a Norvég Civil Támogatási Alap nyújt.

Miközben Norvégia, mint demokratikusan működő, példaértékű állam úgy ítélte, hogy a magyarországi civil szervezetek esélyre érdemesek a túlélésre és szakmai fejlődésre, a magyar politikai vezetés vélt háttérkapcsolatokra hivatkozva, álságos módon kritizálja a támogatást és ellehetetleníteni igyekszik a támogatott programokat.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (KEHI) a Norvég Civil Támogatásai Alap kapcsán kezdeményezett ellenőrzésre nincs jogosultsága, az ellenőrizni kívánt szervezetek által felhasznált összeg nem a magyar költségvetésből származik.

A civil szervezetekben dolgozók megfélemlítése és ellehetetlenítése minden magyar állampolgárt érintő ügy, ezért kérjük, hogy az említett pályázati forrással kapcsolatos beavatkozásokat függessze fel a kormány, továbbá elvárásunk, hogy Norvégia felé a két ország közötti hagyományosan jó és baráti kapcsolat megőrzése céljából a szükséges bocsánatot kérő diplomáciai magatartást tanúsítsa!
Bízunk abban, hogy a civil szektor fenyegetettsége Magyarországon rövid időn belül megszűnik, a társadalom tagjainak és a demokratikus jogok megbecsülése helyreáll. Amennyiben ez nem valósul meg, csalódottságunkat kifejezésre juttatjuk és szolidaritásra hívunk.

Budapest, 2014.06.23.

MSZSZ Ifi Tagozat

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata: Szolidaritási nyilatkozat a civilekért.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector