Startlaphoz Csatlakozz!

VDSZ: A Honkook olyan zászlóshajó, amelyen nem tűrik a szakszervezetet

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 30. vasárnap, 19:56
A Hankooknál évek óta fennálló szakszervezet-ellenes, sőt időnként törvénytelen munkaügyi és munkavédelmi viszonyokra hívja fel a miniszterelnök figyelmét a vegyipari szakszervezet. A VDSZ ezt annak kapcsán teszi, hogy Orbán Viktor a napokban kijelentette, a koreai gumigyártó cég egyike a hazánkban működő „két hatalmas zászlóhajó”-nak. A VDSZ elvárja, hogy a kormány tartassa be a céggel a munkajogi és munkavédelmi törvényeket.

   Úgy tűnik, a miniszterelnöknek fogalma sincs róla, hogy mi zajlik a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási üzemében, máskülönben nem magasztalná az egekig ezt a céget – írja közleményében a vegyipari szakszervezet, utalva Orbán Viktor szöuli kijelentésére, miszerint a koreai gumigyártó hazánk egyik hatalmas zászlóshajója.
 
    A VDSZ leszögezi: munkahelyteremtés szempontjából a Hankook legalább annyira fontos bázis, mint bármelyik üzem, ahol akár csak eggyel több új embert tudnak foglalkoztatni, s ezzel megmenteni a munkanélküliségtől, a munkajogi törvények betartása alól azonban a leghatalmasabb „zászlóshajót” sem mentheti fel senki és semmi. A Hankook ugyanis nem hajlandó beletörődni, hogy a magyar munkahelyeken a dolgozók érdekeiért valódi szakszervezeti munka folyik, s a helyi érdekvédelmi vezetők nem a cégvezetés ízlése szerint bólogató marionett bábuk, ezért évek óta folyamatosan harcban áll a mozgalommal. A szakszervezeti munka ellehetetlenítése miatt az elmúlt években több érdekvédő önként, mások a cég nyomására távoztak a gyárból - állítja Székely Tamás.
 
   A VDSZ elnöke emlékeztet: a multicéget már 2007-ben is többször megintették, szeptemberben például az OMMF a munkaügyi szabálytalanságok miatt nyolcmillió forint bírságot szabott ki, novemberben pedig az akkori szociális és munkaügyi miniszter a munkaügyi előírások megsértése miatt felfüggesztette a 143 millió forint képzési támogatás folyósítását. A mérlegelésnél döntő szerepe volt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség által lefolytatott vizsgálatoknak, amelyek során kiderült, hogy a munkavállalók jogait sértő hiányosságok miatt a cég munkajogi kapcsolatai nem rendezettek. Ezek a bizonyos kapcsolatok azonban, azóta sem rendezettek -enyhén szólva sem -, a VDSZ sorra nyeri a cégvezetés jogtalanságai, a szakszervezeti vezetők törvénytelen elbocsátásai és egyéb vétségek miatt indított munkajogi pereket - állítja a szakszervezet. Ezért érthető, hogy a menedzsment nem kedveli az érdekvédőket. De a dolgozói érdekvédelemzavartalan működésének biztosítása nem kedv kérdése, hanem törvényi előírás - jelentette ki Székely. 
 
   A szakszervezet támogatja a Hankook munkahelyteremtő ambícióit, ha hajlandó lesz végre a cég az európai normák és törvények szerint működni, vagyis elfogadni, hogy a szakszervezetnek és a dolgozóknak olyan jogaik vannak itt Magyarországon, ami talán Dél-Koreában ismeretlen, de attól ezeket még itt be kell tartani.
 
   A VDSZ elvárja, hogy a kormány kényszerítse a Hankook Tire Magyarország Kft. vezetését a törvényes működésre, ami a szakszervezeti munka biztosítására is kiterjed - szögezi le a szakszervezet.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - VDSZ: A Honkook olyan zászlóshajó, amelyen nem tűrik a szakszervezetet.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector