Startlaphoz Csatlakozz!

Kék szalaggal a közszolgálati egységért!

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 25. csütörtök, 22:48
A szolidaritás színével, a szalagtűzés szervezettségével jelezzük közösen a társadalomnak és a kormánynak, hogy idén sincs mit ünnepelnünk! És emlékeztessünk mindenkit.

Amikor július 1-ét, a Köztisztviselők Napját 1996-ban az MKKSZ ünnepnek javasolta, még az 1992-es köztisztviselői jogállási törvény életbe lépésének napjára kívántunk emlékezni! Akkor a szabályozásunk egységesnek, korrektnek, előmenetelünk és javadalmazásunk rendezettnek látszott. Az ünnepnappal már akkor is azt az évente visszatérő alkalmat kerestük, amikor üzenhetünk a társadalomnak, és a társadalom és a kormányzat is szembesül azzal; hogyan áll, milyen a mi szolgálatunk, és milyen elismerést kapunk.
 
Aggodalommal látjuk, hogy ez a beállt és szükséges szabályozási, fizetési egység megbomlott. A kormányzati döntések elkülönítik a kormánytisztviselőket, s miközben nekik is csak ígéretek jutnak, az önkormányzati köztisztviselők, a szociális munkások még ígéreteket, életpályás csábképeket se kapnak.
Közben a számtalan hátránnyal küzdő lakosság közszolgáltatásai egyre hanyatlanak. A közterületek fenntartása, a települések üzemeltetése, a tömegközlekedés, az egészségügyi szolgáltatások minősége zuhan. Gimnáziumokat zárnak be, válságban az oktatás, a gyermekélelmezés. Mindennek oka, hogy egymást követő kormányaink forint milliárdok százait vonták ki ezekről a területekről. És az ügyfelek, a gondozottaink türelmetlensége, az elégedetlenség is minket büntet!

A MKKSZ arra hív Benneteket, hogy június 29-től (egy hétig, egy hónapig) viseljétek a kék szalagot! A sztrájk jogát gyakorlatilag elvesztettük, de az egységes fellépés, a demonstráció lehetősége még megmaradt!

Az összefogás, a közös cselekvés, a szolidaritás kiállásával, a kék szalaggal jelezzünk a társadalomnak; Itt vagyunk, dolgozunk, még helytállunk az állam és a lakosság szolgálatában! De a mi napunkon semmi okunk nincs örülni, ünnepelni! Áldatlan, és egyre romló feltételek között, hét éve változatlan bérekkel végezzük szolgálatunkat, követjük hivatásunk parancsait. Közülünk több mint kétszázezren – sokan diplomával – a deklarált létminimum alatti nettó jövedelmet kapnak kézhez!
A kék szalag viselésével, s azzal, hogy mindenkinek elmagyarázzátok akciók okait, közelebb kerülünk a közszolgálati szakszervezeti egység megteremtéséhez! Márpedig ez az első feltétele annak, hogy helyzetünket a társadalom támogatását megszerezve megváltoztathassuk!

TŰZZETEK KÉK SZALOGOT!  VISELJÉTEK, ÉS MAGYARÁZZÁTOK MEG: A KÖZSZOLGÁK ÖSSZEFOGNAK! 
https://www.youtube.com/watch?v=RWkeO4uFKP0


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kék szalaggal a közszolgálati egységért!.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector