Közös szakszervezeti akciónap október 7-én
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. október 07. hétfő, 07:16
Október 7-én, a Tisztes Munka Világnapján a hat konföderáció ifjúsági tagozatai közös akciót szerveznek Budapesten a Deák Ferenc téren, 16 órai kezdettel.Közzétéve: 2013. október 07. hétfő, 07:16
A tisztes munkáról: A tisztes munkát mint koncepciót a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet vezette be és kezdte el terjeszteni 1999-ben. A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) kezdeményezésére minden év október 7-én - idén már hatodik alkalommal - rendezik meg a világnapot és hívják fel a szakszervezetek a figyelmet arra, hogy a munkavállalók tízmilliói dolgoznak tisztességtelen munkafeltételek, olykor embertelen körülmények között.
Az idei akciónap témája a szakszervezeti szervezkedés, különös tekintettel a fiatal korosztályra. A témának különös és szomorú aktualitása az ifjúsági munkanélküliség jelensége, mely egyre aggasztóbb képet fest Európa-szerte. Erre a kiszolgáltatott helyzetre megoldást és védelmet a kollektív szervezkedés és a benne rejlő lehetőségek adhatnak. A magyarországi konföderációk fiataljai közösen lépnek és hívják fel a figyelmet: a szakszervezet megvéd!
További részletek és tájékoztatás:
Fiatalok Ligája (LIGA Szakszervezetek Ifjúsági Tagozat): Labancz Eszter, 06704550783
Autonóm Szakszervezetek Szövetsége Ifjúsági Tagozat: Kovács László, 06204352389
Munkástanácsok Országos Szövetsége Ifjúsági Tagozat: Szabó Imre, elnök - 06704550905
Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés: Ifjúsági Tagozat Dorogi Péter, elnök - 06306430371
Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ifjúsági Tagozat: Nagy Viktória, elnök - 06709787629
Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség: Gelei-Orbán Lívia, titkár - 06308691828