2014. október 26
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselői, a Közlekedési Központok vezetőivel és a Volán társaságoknál működő szakszervezetekkel újabb fórumot tartottak a régiós átalakítás menetéről, jelenlegi státuszáról, illetve a társaságoknál tervezett járműmodernizációs programról.
Bővebben
Nagyjából 350 ezerre becsülhető a Magyarországról kivándoroltak száma egy 2013-as felmérés szerint. A legkedveltebb célországok:Németország, Ausztria, és az Egyesült Királyság –
írjaa profitline.hu.
Bővebben
Egészen extrém jelentősége van a munkajog világában az európai alapjogoknak - mondta dr. Berke Gyula, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese a XI. Magyar Munkajogi Konferencián. Az előadó az Alapjogi Charta kialakulásáról és fejlődéséről szóló előadásában többek közt azokra a kérdésekre kereste a választ, hogy melyik a magasabb rendű alapjog és korlátozhatóak-e az alapjogok asz uniós szabadságjogok rovására? –
olvasható a munkajog.hu oldalán.
Bővebben
Elbocsátásokat is jelent majd a bürokrácia csökkentése – erről beszélt a
Hír TV P8 című műsorában a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal hangsúlyozta, a kormány célja az, hogy az adófizetők csak annyi hivatalnokot tartsanak el, amennyire feltétlenül szükség van.
Bővebben
Mi a köze az általános szerződési feltételeknek a munkaszerződésekhez és hogyan jelenik meg az ÁSZF a munkajog világában? ÁSZF-nek minősülhet-e egy munkaszerződés és mikor válik tisztességtelenné a munkaszerződés? Többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ előadásában dr. Nemessányi Zoltán, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára a XI. Magyar Munkajogi Konferencián elhangzott előadásában –
írja a munkajog.hu.
Bővebben
Magyarország jó példa arra, hogy akkor születik több gyermek, ha több nő dolgozik, s ennek következtében nagyobb biztonságban érzik magukat a családok - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel, reagálva a Központi Statisztikai Hivatal friss adataira.
Bővebben
Be sem léptette tagjait az SZKT egyik szakszervezete, de a pénzt levonja tőlük a cég – mondja a másik szakszervezet elnöke. Közben egy újabb hangfelvétel is előkerült a káromkodó igazgatóról –
írja a delmagyar.hu.
Bővebben
Százezrek tüntettek szombaton Rómában a legnagyobb olasz szakszervezet felhívására, hogy tiltakozzanak a kormány munkaerő-piaci reformja ellen, a szervezők szerint a résztvevők száma elérte az egymilliót is.
Bővebben
2014. október 25
Arra szólítja fel a Liga szakszervezetek tagjait, hogy holnap minél szélesebb körben támogassák azt a demonstrációt, amelyet az újabb adótergek miatt szerveznek –
olvasható a Klubrádió honlapján.
Bővebben
Nem engedte az egyik budapesti rendőrkapitányság, hogy az egyik beosztottja másodállásban vagyonőrként dolgozzon, pedig erre országosan több tucat precedens van, nem beszélve a biztonsági őrként fusizó rendőrökről. Kikértük az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK), hogy milyen munkákat látnak el rendőrök másodállásban. Meglepő választ kaptunk –
írja a HVG.
Bővebben