Startlaphoz Csatlakozz!

A külföldön munkát vállalókat is a magyar adatokhoz sorolják a statisztikák

Munkavállalók: a propaganda és a tények

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 22. csütörtök, 16:14

 A gazdasági élénkülés halvány nyomai már látszódnak a foglalkoztatási adatokon, amelyek természetesen köszönő viszonyban sincsenek a kormányzati sikerpropagandában hangoztatott számokkal. Az átlagbér bruttó 229800 forint – írja a stop.hu.

   „A nemzetgazdaságban - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - az átlagkeresetek 1,8%-kal nőttek az egy évvel korábbihoz képest.” - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Ez a növekmény a nulla százalék körüli inflációval számolva lényegében nettó reálbér-emelkedésnek felel meg, valójában azonban erről szó sincs. A defláció veszélyét is magában hordozó pénzromlási mutatók a kormányzat erőszakos piaci beavatkozásának következménye, nem a gazdasági fejlődés velejárója. A rezsicsökkentés árleszorító hatását figyelmen kívül hagyó maginflációs index most is 3 százalék körüli pénzromlást jelez, vagyis az év első hónapjaiban 1 százalék körüli volt a fizetések értéktelenedése. Korábban több szakértő is támadta már a KSH kereseti meridiánra vonatkozó adatait, mivel a számokból nem derül ki, az átlag-kereset mennyire elterjedt a munkavállalók között, konkrétabban: hányan keresnek ennyit ma Magyarországon. Más vizsgálatokból ugyanis egyértelműen kiderült: az aktív, dolgozó népesség közel 60 százaléka az átlagként beállított, bruttó 229 800 forintnál kevesebbet kap kézhez havonta.

  Szintén gyakori támadás tárgya a foglalkoztatottságról szóló hivatali beszámoló. A munkavállalók önbevalláson alapuló, a külföldön munkát vállalókat is a magyar adatokhoz soroló statisztikák rendre a kormányzati sikerpropaganda által kommunikált, 4 millió fölötti munkavállalói számot mutatják. Azonban a cégek és hivatalok kötelező adatszolgáltatásán nyugvó statisztika messze elmarad - még a közfoglalkoztatottak beszámításával együtt is - a fenti adattól. 2014. első negyedévében 2.809.500 foglalkoztatottat regisztrált a Statisztikai Hivatal, a tavalyi 2,6 millióval szemben. Apró szépséghiba, hogy az idei adatot az év elején amúgy pangó közmunkaprogramok kampányidőszak miatt felturbózása nyomja. Ismeretes: a korábban megszokott néhány tízezer közmunkás helyett a kampányban a kormány 200 ezresre bővítette a létszámot, igaz, legtöbbjüknek értelmes munkát nem tudtak adni.

   Ennek ellenére minimális bővülés megfigyelhető a magánszektorban is: a vállalkozások hozzávetőleg 28 ezer új munkahelyet teremtettek az elmúlt egy év során. Ez - bár meg sem közelíti a korábbi, egymillió új munkahelyről szóló ígéretek szintjét -, legalább nem a korábbi évek szűkülő munkaerőpiacáról ad hírt.
 
Forrás: stop.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Munkavállalók: a propaganda és a tények.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector