Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet:
Szakadt munkaruhában a buszsofőrök
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 12. csütörtök, 14:33
Közzétéve: 2014. június 12. csütörtök, 14:33
Olykor szakadt munkaruhákban dolgoznak a Kapos Volán műszaki szakszolgálat dolgozói, a beszállító ugyanis esetenként nem végzi el a holmik javítását – hívta fel a figyelmet a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet a sonline.hu oldalán.
Ezzel a szakszervezeti intéző bizottság ülésén is foglalkoztak. Dobi István, az érdekvédők elnöke érdeklődésünkre elmondta: a problémát már jelezték a vezérigazgatónak, s ígéretet kaptak, hogy kivizsgálják a bejelentést és intézkednek.
– A cég munka- és formaruhát biztosít a dolgozóknak, melyet a kollektív szerződés szabályoz – tudtuk meg. – A mosást elvégzi a szolgáltató, ám többen úgy tapasztalták, hogy esetenként az elfoszlott, elszakadt holmit nem javítják ki megfelelően.
A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. leánytársasága, aKapos Volán Zrt.-nél elismerték a gondot. Horváth Károlytitkárságvezetőtől tudjuk: a cég 2005-ben kötött szerződést a jelenleg is szolgáltatást végző vállalkozással. A szolgáltató három munkaruhát készít minden munkavállaló részére, melyet heti váltással tisztítanak.
– A munkaruha közül egyet a dolgozó visel, a másik mosatáson van, egyet a névre szóló szekrényben helyeznek el – mondta. – Ehhez a munkavállaló bármikor hozzáférhet, ha az általa viselt munkaruha súlyosan beszennyeződik, elszakad, hordhatatlanná válik. Ebben a juttatásban aKapos Volán Zrt.-nél a műszaki területen fizikai munkát végzők – többek között autószerelők, karosszérialakatosok, autómosók, autóelektronikai műszerészek, esztergályosok – részesülnek.
Horváth kitért rá: az utóbbi időszakban valóban előfordult több esetben, hogy a tisztításból visszahozott munkaruhákon a leszakadt gombokat nem pótolták, a kisebb szakadásokat nem javították ki. A szolgáltató figyelmét felhívták a szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítésére. A Kapos Volánnál közel százan kapnak munkaruhát. A Kapos Volánnál az utasokkal közvetlenül kapcsolatban álló munkavállalóknak – autóbuszvezetők, forgalmi szolgálattevők, pénztárosok, autóbusz-állomás vezetők – biztosítanak formaruhát. Erre több mint 400-an jogosultak.Horváth Károly kifejtette: ilyen nagy létszámú munkavállaló különféle formaruhával – rövid, hosszú ujjú ing, téli, nyári nadrág, zakó, mellény, pulóver, téli kabát, nyakkendő, téli, nyári cipő – ellátása összetett feladat. Kisebb problémák előfordulhatnak, de összességében a formaruha ellátás – a női munkavállalók kivételével – megfelelően működött. Horváth szerint az érdekképviselet elsősorban a Pannon- és a Gemenc Volán Zrt.-vel fennálló problémákat vetette fel. Ezek és a Kapos Volán száz százalékos tulajdonosa a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt., melynek vezérigazgatója az érdekképviselet minden, a munka eredményességét javító, a szolgáltatás színvonalát növelő, a munkavállalók munkakörülményeit érintő észrevételre reagál. A jogosan felvetett problémákat megoldja.
Forrás: sonline.hu