Startlaphoz Csatlakozz!

A közfoglalkoztatási programok továbbra is meghatározóak

Elemzők szerint a következő hónapokban nem várható látványos javulás a munkaerő-piacon

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 27. péntek, 12:50

Bár a nyári szezon még javíthat a munkaerő-piaci adatokon, de felfutás nem lesz annyira kiugró, mint a korábbi években - véli a Buda-Cash és a Raiffeisen elemzői. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte: a közfoglalkoztatás mellett a versenyszférában is egyre többen dolgoznak, ami a kormány sikeres foglalkoztatási programjainak bizonyítéka, és  az adatok a konvergenciaprogram alapjául szolgáló makropálya prognózishoz képest magasabb foglalkoztatás-bővülést mutatnak.

    A KSH adatai szerint idén március-májusban 4 millió 105 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 61,4 százalékra emelkedett.

    A munkanélküliek száma idén tavasszal 104 ezerrel csökkent 2013 azonos időszakéhoz képest, és ezzel 2,5 százalékponttal, 8,0 százalékosra csökkent a munkanélküliségi ráta. A 15-74 éves korosztályban 357 ezren voltak a munkanélküliek.

    Az NGM MTI-hez eljutatott közleményében kifejti: a foglalkoztatottak számának nemek szerinti alakulását tekintve az látható, hogy ismét mindkét nemnél javultak a mutatók. A 15-64 év közötti férfiak foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakához képest 3,8 százalékponttal, 67,5 százalékra nőtt. A nőké az idén egész évben magasabb volt 55 százaléknál, a 2014. március-májusi időszakban - hasonlóan az előző havihoz - 55,5 százalék volt. Ezek a havi értékek nagyobbak, mint négy évvel korábban a két nem együttes értéke volt. Az idei hónapok nőknél tapasztalható bővülése a legnagyobb az unió tagállamai közül - hangsúlyozza a minisztérium, hozzátéve, hogy „intenzíven közeledünk az uniós átlaghoz”.

    A 8 százalékos munkanélküliségi ráta közel hatéves mélypontot jelent.                                               
                                                                       
    Az NGM szerint a foglalkoztatottak számának jelentős mértékű növekedésében nagy szerepe van a munkát terhelő adók csökkentésének, a munkahelyvédelmi akciótervnek, az aktivitást ösztönző intézkedéseknek, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak. A beérkezett adatok a konvergenciaprogram alapjául szolgáló makropálya prognózishoz képest magasabb foglalkoztatás-bővülést mutatnak, amelyek a költségvetés tervezett bevételeinek alakulására kedvezően hatnak, illetve a háztartások fogyasztási kiadásait is emelik.

    Tóth Gergely, a Buda-Cash elemzője a KSH frissen közzétett adataira reagálva az MTI-nek elmondta: a KSH által közzétett adatok szerint tovább csökkent a munkanélküliségi ráta a március-májusi időszakban, de a munkaerő-piaci helyzet több hónapnyi lendületes javulás után ezúttal csak kissé lett kedvezőbb.

    A 15-74 éves népességben a foglalkoztatottak száma enyhén süllyedt az előző közzétételhez képest, 4,105 millióra, ez az egy évvel korábbinál 195 ezerrel több. A kis csökkenés összefüggésben lehet a közmunkaprogramok alakulásával: a KSH kereseti statisztikáiból az derült ki nemrég, hogy áprilisban a korábbiaknál mérsékeltebb, 73 ezres volt a létszám éves szintű bővülése ezekben a programokban.

    Hozzáfűzte: a fentiek alapján a gazdaságilag aktívak létszáma 5 ezerrel csökkent az előző időszakhoz képest a 15-74 évesek körében, míg az egy évvel korábbinál 91 ezerrel volt magasabb. A teljes 15-74 éves népesség (amely ismét csökkent, 7,609 millióra) 58,6 százaléka volt aktív a munkaerő-piacon, nagyjából ez azonos aktivitási arány az előző időszakival, az egy évvel korábbinál 1,4 százalékponttal kedvezőbb.

    A munkanélküliek száma sorozatban 14. hónapja csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig újabb sokéves minimumra, 8 százalékra süllyedt. A szakértő szerint ugyanakkor a következőkben nem várható látványos javulás a munkaerő-piacon, hiszen egy év alatt 2,5 százalékpontot esett vissza a munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatás szempontjából fontos kérdés, hogy szeretné-e még tovább fokozni a kormány a közfoglalkoztatást, illetve hogy mennyire tartósan fog élénkülni a gazdaság a következő időszakban, lesz-e esetleg negatív korrekció az egyszeri hatások elmúlása után a munkaerő-piacon.

    Keszeg Ádám, a Raiffeisen Bank makroelemzője kiemelte, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája 20 százalék alá 19,4 százalékra csökkent, ami az Európai Unión belül jónak számít. A nyári szezon tovább javít a munkaerő-piaci adatokon, de a télen indult közmunkaprogramok lezárása után a felfutás nem lesz annyira kiugró, mint a korábbi években - mondta.

    Rámutatott: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint májusban 514 ezren kerestek állást, 100 ezerrel többen,  mint egy hónappal korábban, a KSH szerint viszont 357 ezerre csökkent a munkanélküliek száma. A két statisztika közötti nagy eltérésnek egyik technikai oka az elemző szerint az adatfelvétel ideje közötti eltérés lehet, illetve, hogy a KSH három havi átlagot mutat.

    Keszeg Ádám javulásra számít az év hátralévő részében is, az év végére 7 százalékra mérséklődhet a munkanélküliségi ráta, és éves átlagban 7,5 százalék lehet. A közfoglalkoztatási programok a javulásban továbbra is meghatározóak - jegyezte meg.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elemzők szerint a következő hónapokban nem várható látványos javulás a munkaerő-piacon.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector