Startlaphoz Csatlakozz!

Kizárási okok

Új szabályok a közmunkásoknak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 05. szombat, 14:04
 
 Megváltoznak a közfoglalkoztatás való kizárás szabályai, miután ma elfogadták a Parlamentben Pintér Sándor javaslatát a belügyminiszter feladat- és hatáskörével összefüggő módosításáról – olvasható a Világgazdaságban.

   A közigazgatási és igazságügyi tárca szétválásával (utóbbi terület önállósodásával) egyes feladatkörök a belügyhöz kerültek át. A módosító javaslat rendezi azt is, hogy a büntetés-végrehajtással összefüggő párfogó felügyelői feladatok megszervezése és irányítása belügyminiszter hatáskörébe került, hasonlóan egyes anyakönyvi eljárásokhoz.
 
   A közfoglalkoztatás kapcsán a hivatalból folytatott közigazgatási eljáráshoz megkeresésre az álláskereső lakóhelye szerint illetékes jegyző 3 napon belül adatot szolgáltat az állami foglalkoztatási szerv járási szerve részére. A korábbi jogszabályban a fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatalainak (fővárosban kerületi) munkaügyi kirendeltségeit nevezték meg adatszolgáltatónak.
 
   A kizárási ok fennállásának ellenőrzése érdekében járási foglalkoztatási szerv adatot közvetlenül vehet át szabálysértési nyilvántartásból. Kizárás kérdésében első fokon a járási foglalkoztatási szerv, másodfokon az állami foglalkoztatási szerv megyei szerve dönthet hatósági határozattal, mely alapján azonnali felmondással megszüntethetik a közfoglalkoztatást.
 
Forrás: Világgazdaság
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Új szabályok a közmunkásoknak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector